Ma 147 éve látta meg a napvilágot Ady Endre, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Költészetével forradalmasította a lírát, és mély hatással volt a 20. századi magyar kultúrára. Emlékezzünk ma rá, és idézzük fel verseinek varázslatos világát!

Ady Endre 1877. november 22-én látta meg a napvilágot az erdélyi Érmindszenten, egy református kisbirtokos család gyermekeként. E település, amely később Adyfalvára változtatta nevét, már korán meghatározta a költő életét és írói pályafutását. Iskolai éveit az érmindszenti református elemi iskolában kezdte meg 1883-ban, ahol Katona Károly volt az első tanítója. Itt sajátította el az írás, olvasás és számolás alapjait, miközben bibliai történetekkel és zsoltáros énekekkel gazdagította tudását.

Szülei idővel a gimnáziumi tanulmányok mellett döntöttek, ami azt eredményezte, hogy 1886-tól a katolikus népiskolában kezdte meg tanulmányait. Az elemi iskola befejezése után, 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnázium kapuját lépte át. Ez az intézmény lett az, ahol saját bevallása szerint a legnehezebb időszakait élte át diákként, ugyanakkor itt kezdett el fizikailag is megerősödni, hiszen addig egy gyenge testalkatú fiú volt. A gimnáziumi évek alatt születtek első költeményei is, amelyeket főként verses csúfolódások formájában írt.

A zilahi református kollégium tanulója lett 1892-től, és 1896-ban jeles eredménnyel végezte el az érettségit, csupán görögből és matematikából szerzett jó osztályzatokat. A liberális szellemű zilahi "ősi schóla", amely a szigorú szerzetesi iskolák világából való kilépést jelentette, új lehetőségeket kínált számára: itt már bátran gyújthatott cigarettára a nyílt utcán, és a szombat esti kocsmázások is egyre gyakoribbá váltak az életében.

A debreceni jogakadémián 1896 őszén kezdte meg tanulmányait, azonban az előadásokat nem vette komolyan, sokkal inkább a különböző lapok vonzották figyelmét. A Debreceni Főiskolai Lapok, a Debreceni Ellenőr és a Debreceni Hírlap írásai foglalták le, és ezek mellett hamarosan a Debreczeni Hírlap munkatársává vált. 1899-től pedig a függetlenségi eszméket képviselő, '48-as szellemiségű Debreczen című folyóiratban is aktívan részt vett.

A következő félévre már nem iratkozott be, ezzel pedig lezárult jogi tanulmányainak egy fejezete.

1900-ban Nagyváradra költözött, ahol a Szabadság, majd a Nagyváradi Napló című ellenzéki lapnál helyezkedett el. Ekkoriban már határozottan az újságírói karrierje mellett döntött, míg a költészet még háttérbe szorult az életében.

Nagyvárad ebben az időszakban a magyar kultúra és szellemi élet egyik fontos központjává vált. Itt ismerkedett meg Ady két későbbi barátjával, Bíró Lajossal és Nagy Endrével. A modern szellemi élmények, amelyeket korábban megélt, ebben a vibráló nagyváradi környezetben kezdtek tisztázódni és rendszereződni. Politikai nézeteit a polgári radikalizmus keretein belül találta meg, formálva ezzel saját identitását és elköteleződését.

A Nagyváradi Naplónál alakult ki újságírói stílusa, mely publicisztikájának jellemzője maradt a későbbiekben is. Már ekkor támadások érték szókimondó, ironikus cikkei nyomán, és később is sokszor került összeütközésbe a hatalommal írásai miatt (Egy kis séta című cikkéért beperelték, majd elzárásra ítélték). Nagyvárad azonban nemcsak a sikereket, hanem a szörnyű betegséget is jelentette a költő életében. Betegsége - szifilisz - ebben az időben még gyógyíthatatlan volt.

Nagyváradon találkozott életének első igazi szerelmével, Lédával, akit Diósy Ödönné Brüll Adél néven ismertek. A férjes asszony iránti vonzalma, valamint kapcsolatai és anyagi lehetőségei új horizontokat tártak fel a fiatal publicista és költő számára, lehetővé téve számára, hogy felfedezze Párizst és a nagyvilágot. 1904 és 1911 között összesen hétszer látogatta meg a francia fővárost, ahol szellemi és érzelmi élményekkel gazdagodott.

Első, egy évig tartó párizsi kalandja után az ellenzéki Budapesti Naplónál találta meg a helyét, ahol ötszáz cikk és számos vers született a keze alatt.

Rövid idővel a hazatérése után tartott választásokon a nem várt ellenzéki siker - amely 30 év után váltotta a kormányzó Szabadelvű Pártot - a lapot kormánytényezővé tette azzal, hogy annak főszerkesztője, Vészi József a miniszterelnök sajtófőnöke lett.

1906-ban a Fejérváry-kormány távozása után Ady, aki sajtótudósítóként tevékenykedett a darabontkormány mellett, súlyos támadások kereszttüzébe került. Ezek a méltatlan vádak elől először Érmindszentre vonult vissza, majd júniusban Párizsba menekült, hogy ott keresse a nyugalmat és a lehetőséget a folytatásra.

Kapcsolatuk 1912-re véglegesen megromlott, Ady a Nyugat folyóiratban megjelent Elbocsátó szép üzenet című versével zárta le a Lédával való viszonyát.

Lédával való szakítása után a költőt hirtelen ostrom alá vették a nők, akik rendszerint minden híres férfi szívébe belehabarodtak. Az átlagos levélírók között azonban felbukkant egy 16 éves kislány, aki teljesen más hangnemben próbált közelíteni a költőhöz. Az évek során folyamatosan érkeztek a levelek, amelyek kezdetben még rokoni érzelmeket tükröztek, de fokozatosan egyre intimebbé és szerelmesebbé váltak.

Berta levelei mindig azzal a türelmetlen sürgetéssel zárultak, amely szinte refrénként ismétlődött: „Mikor látogat már meg végre unokahúgát Csucsán?!”

1915-ben megtartották az esküvőt. A két idegen ember közötti házasság nem lehetett boldog, egy ideig mégis csak védelmet jelentett e kései szerelem. Erről a megnyugvásról vallanak a Csinszka-versek, amelyekben a nyoma sem fedezhető fel a későbbi megromlott és kibírhatatlanná vált házaséletnek.

Ady Endre 1919 januárjában távozott az élők sorából, és ezzel a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb személyisége veszett el. Temetése a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában zajlott, ahol a nemzet halottjaként búcsúztatták el, méltó tiszteletet adva e nagyszerű költő emlékének.

Ady halála mögött nem csupán a kontinensen végigsöprő spanyolnátha és a szifilisz állt, hanem életének intenzív és megterhelő stílusa, valamint a lelki gyötrelmei is hozzájárultak. Az a gyertyát mindkét végén égető életmód, amelyet folytatott, és a depresszió, amely élete végéig kísérte, mindenképpen kulcsszerepet játszottak korai távozásában. Mindezek a tényezők együtt formálták sorsának tragikus vonalát.

Alkoholizmusa szív- és májnagyobbodást idézett elő, a dohányzás tönkretette a tüdejét, például asztmarohamai voltak, a depresszió pedig nyilvánvalóan gyengítette élni akarását.