A héten már negyedik alkalommal csapott le Bejrútra az izraeli hadsereg, ami következtében legalább 20 ember vesztette életét.
Az izraeli légierő szombaton végrehajtott légicsapásai következtében egy nyolc emeletes épület teljesen megsemmisült. Ez a támadás már a negyedik volt a héten, amelyet Izrael Libanon fővárosára indított.
A libanoni egészségügyi minisztérium szerint legalább 20 ember életét vesztette, 66 ember pedig megsérült Bejrútban az izraeli hadsereg légicsapásaiban szombaton.
A támadás következtében egy nyolc emelet magas épület teljesen a földdel vált egyenlővé, miközben a közeli épületek homlokzata is súlyosan megsérült, és számos autó is romokban hevert.
A Hezbollah egyik szóvivője kijelentette, hogy a szervezet vezetősége a támadás időpontjában nem tartózkodott az érintett létesítményben.
Az izraeli hadsereg nem nyilatkozott az áldozatok számáról.
Izrael légicsapásai éppen abban a héten sújtották Bejrútot, amikor egy amerikai küldöttség érkezett a régióba, hogy a felek közötti békés megállapodás létrehozására tegyen kísérletet.
A mostani javaslat egy két hónapos tűzszünetet tervez, amely során Izrael visszavonulna Libanon területéről, míg a Hezbollah kötelezettséget vállalna arra, hogy felszámolja fegyveres jelenlétét a déli határvidéken.
A határhoz libanoni katonákat, valamint az ENSZ békefenntartóit vezényelnék közös járőrözésre.