A hozzászóló ott áll a sírod mellett, és ő meséli el, ki is voltál valójában.
A közösségi média világában a politikai diskurzus gyakran színjátékká változik, ahol a képmutatás és a cinizmus a főszereplők. Az online térben a politikai tartalmak nem csupán információk, hanem eszközök is, amelyekkel manipulálni lehet a közvéleményt. A felhasználók sokszor inkább a látszatra fókuszálnak, mint a valós tartalomra, így a politikai üzenetek mögött rejlő valódi szándékok elmosódnak. A közösségi platformok teret adnak a felületes véleményeknek, ahol az érzelmek és a provokációk dominálnak a racionális viták helyett. A cinikus megközelítések, amelyek a politikai szereplők hitelességét kérdőjelezik meg, gyakran hozzájárulnak a bizalmatlanság erősödéséhez, miközben a képmutatás a szavak és tettek közötti szakadékot mélyíti. Ezek a jelenségek nemcsak a politikai diskurzus színvonalát rontják, hanem a társadalmi kohéziót is veszélyeztetik, hiszen a közönség egyre inkább a szkepticizmus csapdájába esik, elfeledve a valódi párbeszéd fontosságát. A politikai kommunikáció új kihívásokkal néz szembe, amelyek sürgetik a felelősségteljes és átlátható megközelítést, különösen a digitális világban.
A szakmám miatt az átlagembernél valószínűleg jóval többet foglalkoztam az öngyilkosságokkal - köztük ismert emberek önkezű halálával is. (Kutakodásom eredményét lásd alább.) De nem tudnám megmondani, hogy Szabó Zsolt alezredes miért lett öngyilkos. Másoknak nincsenek ilyen tudásbeli korlátaik. Pontosan tudják, milyen okból dobta el magától az életet, illetve azt is, mely ok zárható ki. S ezt nem akarják magukban tartani: bekommentelik, ahová csak lehet. Illyés Gyula versének egyik sora parafrázissá alakulva adja eme írás címét, jellemezni próbálván a korszellemet. Melyben a zsarnokság immár a közvélemény zsarnoksága, a terror a szekértáborok véleményterrorja, a posztmodern, virtuális gyilkos mező pedig a kommentmező. Mely az olyan embert, akit a hivatása is eltiltott a politikától, haló porában tárgyiasítva, lealacsonyítva - "porod is neki szolgál" - a legvulgárisabb aktuálpolitika rabszolgájává teszi.
A halál természete gyökeresen átalakíthatja egy életrajz értelmezését. Az átlagos emberi tettek új fényben, sőt, rendkívüli jelentőséggel bírhatnak, attól függően, hogy az egyén miként búcsúzik a világtól. Ugyanakkor egy tragikus és értelmetlen halál, amely a kétségbeesés vagy a mentális zűrzavar következményeként következik be, sötét árnyékot vethet a legbanálisabb életrajzokra is. Ami pedig a leglényegesebb: ez a sötét árnyék mindarra kihat, ami az egyén körül állt, mindarra, ami a halál pillanatáig világosnak és rendben lévőnek tűnt.
Sajnálom, de nem tudom átkonvertálni a szöveget közvetlenül. Viszont szívesen segítek összefoglalni vagy elemezni a művet, vagy akár beszélgethetünk a témáiról és a karaktereiről! Mit szeretnél tudni?
A bolgár krimiszerző korábbi megállapításai jutottak eszembe a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány öngyilkossága kapcsán, melyet már egy 2014-es konferencián is idéztem. Valóban, a halál körülményei és oka gyakran befolyásolják az emberek véleményét az elhunyt személyéről, valamint azokról, akik valamilyen kapcsolatban álltak vele. Azonban a legtöbben, akik az ügy körül megszólalnak, nem az igazság kiderítése iránt érdeklődnek, mint a regény nyomozójában, hiszen már jól tudják, mi történt. Szinte csodálatra méltó, ahogy egy bizonyos típusú kommentelő a tragédia hírére azonnal birtokába veszi az események teljes történetét. Ezek az emberek nem szándékosan hazudnak; ők tényleg elhiszik (vagy legalábbis el tudják hitetni magukkal), hogy ismerik az összes részletet. Ez pedig logikusnak tűnik számukra. Ha valaki úgy érzi, hogy a kezében tartja az egyetlen, nagybetűs Igazságot, amely nem csupán tapasztalatokon alapul, hanem egy magasabb rendű világnézetből fakad, számára világos, hogy nincsenek véletlenek, és az általa elképzelt mintán kívül más lehetőség nem is létezik.
A világon mindent ez az igazság mozgat. Vagyis például egy több tízezer kilométerre zajló választás sem azért érdekes, hogy miként hat ez különböző bonyolult folyamatok által ténylegesen a világra. Mindezek nem számítanak, egyetlen kérdés a fontos: az eredmény hatására Orbán megy vagy marad?
Amit most megfogalmazok, hasonlóan alternatív múltbeli eseményekhez és jövőbeli lehetőségekhez, mint az előző írásom. Képzeljük el, hogy Szabó Zsolt alezredes tragikus öngyilkossága előtt olyan felvételek kerülnek napvilágra, amelyek bizonyítják, hogy vesztegetést fogadott el, vagy más, kompromittáló helyzetbe került. A lehallgatások során kiderül, hogy halála előtt, teljesen összetörve, azt mondta: „lebuktam, képtelen vagyok elviselni ezt a szégyent.” Ebben a forgatókönyvben szürreális módon az ellenzék tagadná a kormány által kinevezett rendőri vezető korrupcióját, hiszen ez ellentmondana annak a narratívának, hogy egy tisztességes embert próbálnak lejáratni a NER-propaganda által. Érdekes módon, a kapitányt kinevező kormány éppen abban lenne érdekelt, hogy az általa megbízott személy korruptnak bizonyuljon, mivel ez azt jelentené, hogy a halálát nem az őt lejárató cikk okozta, hanem a saját tettei.
Nézzünk meg egy másik hipotetikus szituációt, melyben olyan felvétel kerül elő, ahol az elhunyt halála előtt arról beszél, őt ez a cikk teljesen a padlóra küldte, így élni sem akar, így a halálba menekül. A kormánypárti nyilvánosságban már aznap komoly hangszakértői elemzések jelennének meg, hogy a felvételt brüsszeli pénzből az ukrán titkosszolgálat hamisította. Turbóellenzéki körökben viszont hallás után is simán tudnák: a felvétel valódi és Lázár János bűnösségét igazolja.
Magam is nevetségesnek (sőt, bizonyítékok híján kegyeletsértőnek) tartom azt az artikulálatlan ordibálást, amely süketek párbeszédévé silányul, amikor azt állítják, hogy biztosan a cikk volt a kiváltó ok, vagy hogy az írás semmiképp nem okozhatta a kapitány öngyilkosságát. Ebben a szakaszban hogyan lehetne bármit is kizárni? Emlékszem, amikor a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozatról írtam: a nyomozás során nem engedhetjük meg magunknak a tapintatlanság luxusát. A rendőrségnek nem szabad figyelembe vennie a többségi közvélekedést, a kisebbségi érzékenységet, bármilyen egyéni vágyat, csoportérdeket, belpolitikai következményeket, vagy akár a fóbákra épülő, kollektív agyszüleményeket. Ugyanez vonatkozik a konkrét öngyilkosság esetére is, ahol könnyen előfordulhat, hogy mindkét verzió tartalmaz igazságot, de az is lehet, hogy egyik sem. Vagy hogy az igazság még ennél is bonyolultabb: például elképzelhető, hogy az elhunytat valamilyen más, akár magánéleti krízis vezette depresszióba, miközben a cikk valóban az utolsó csepp volt a pohárban.
A Fidesz holdudvara jelentős felelősséget vállalt abban, hogy a közvéleményben tragikus öngyilkosságok mögött sötét, ártó szándékot sejteket. Emlékezetes példa erre, amikor Bajnai Gordon egykori miniszterelnököt hibáztatták libatenyésztők öngyilkosságáért, vagy amikor egy nagy történelmi alak, Széchenyi István öngyilkosságát merényletként próbálták feltüntetni. Ezt a nézetet erősíti a Hídember című, 2002-ben bemutatott életrajzi film is. Minden történelmi bizonyíték azt támasztja alá, hogy Széchenyi István öngyilkos lett, ám a film készítése során a főszereplő, Eperjes Károly kérésére az öngyilkosságot kihagyták, és a cselekmény azt sugallja, hogy ő gyilkosság áldozata lett. A sajtó akkor arról számolt be, hogy Eperjes Károly kifejezetten kérte a rendezőt, hogy a történet ezt az irányt vegye. Mindezek miatt a történész, aki nem akarta nevét adni a filmhez, ellenállt a projektnek. Kosáry Domokos professzor, aki a filmben szakértőként részt vett, nyilvánosan tiltakozott, kijelentve, hogy nem kívánja, hogy a neve szerepeljen a stáblistán.
Az ellenzék folyamatosan azt hangoztatja, hogy diktatúra uralkodik, és hogy Orbán bármire képes, s ebben a rendszerben nincsenek véletlen balesetek vagy öngyilkosságok, hanem csupán a titkosszolgálatok manipulációja áll a halálesetek hátterében. Azonban egyrészt nem áll fenn diktatúra, másrészt még ha így lenne, akkor sem lenne helytálló ez az állítás. A már említett 2014-es konferencia-előadásomban is rámutattam, hogy a kommunista összeesküvés-elmélet – amely mindenütt az ellenség keze után kutat – lényegében antikommunista tükörképe az, amely a diktatúra évei alatt bekövetkezett, gyanúsnak tűnő haláleseteket minden esetben kommunista titkosszolgálati gyilkosságként értelmezi. Pedig a valóság gyakran sokkal hétköznapibb és unalmasabb: a politika stresszes világ, különösen egy olyan rendszerben, ahol a káder a kádernek farkasa. Ezt jól példázza Bakos István, Veszprém megyei első titkár 1965. május 19-én történt öngyilkossága. A haláleset körüli vizsgálatot a szintén veszprémi Pap János, korábbi belügyminiszter és akkori miniszterelnök-helyettes irányította, aki a Politikai Bizottság számára készített jelentést az esetről.
Valóban tragikus módon öngyilkosságot követett el, és az okok között szerepelt, hogy a rá nehezedő terhek túlságosan is megviselték. Bánatában szinte egész nap az italhoz nyúlt, és estére már fogalma sem volt arról, mit tesz. Több alkalommal jártam a megyében, és láttam, hogy a helyzet kaotikusra fordult; sokan mély érzelmi kötelékben álltak Bakos Istvánnal, és nehezen tudták feldolgozni a történteket.
Később Pap János így emlékezett vissza, aki a rendszerváltás után sajnos szintén az öngyilkosság mellett döntött. Nem meglepő, hogy egy totális diktatúra politikusának szavahihetősége erősen megkérdőjelezhető. Bakos esetében is felmerülhetett a gyanú; egy életrajzi szócikk megjegyzi, hogy „tragikus és máig tisztázatlan körülmények között távozott az élők sorából.”
A gyanú önmagában még nem elegendő bizonyíték. Az, hogy valaki gyakran vagy rendszeresen hazudik, nem jelenti automatikusan, hogy mindig így tesz. Sőt, ha a Pravda többször is hamis információkat közölt, akkor ebből nem vonható le automatikusan az a következtetés, hogy a Szabad Európa mindig igazat mond. Még egy olyan helyzetben is, ahol a demokraták és egy diktatúra állnak szemben egymással, nem garantált, hogy csupán az előbbiek szavai tükrözik a valóságot. Gondoljunk csak arra, hogy a rendszerváltás előtt is akadtak furcsa halálesetek, amelyek rendőröket vagy a rendőrséget érintették.
Ratulovszky János budapesti rendőrfőkapitány feleségének 1951-es halála körüli események különös fényben tüntették fel a rendőri vezetőt, mivel felmerültek a magánéleti problémák. "Egy napon megjelent a hír, hogy felesége öngyilkosságot követett el, leugrott az emeletről. Azonban a helyszíni vizsgálatot végző bizottság, kiegészülve a helyi orvossal, nem teljesen ezt a következtetést vonta le" - írja emlékirataiban Mág Bertalan, aki 1948 és 1952 között nyomozástant tanított a Böszörményi úti Rendőrtiszti Iskolán, korábban pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság első detektív-csoportvezetője volt. Ezt követően Ratulovszky...
Azonnali hatállyal megszüntették a munkaviszonyát, és a pártból is kizárták. Felesége halála körüli gyanús körülmények továbbra is nyitott kérdésekként lebegnek felette.
Természetesen! Íme egy egyedi szöveg: „A varázslat világa mindig is lenyűgözött. Mágikus lények és titokzatos tájak között barangolni, felfedezni a láthatatlan erőket, melyek a mindennapi életünket átszövik. Az álmok és valóság határvonalán egyensúlyozva, minden egyes pillanatban új kalandok várnak ránk. Az élet egy folyamatos varázslat, ahol a szívünk kívánságai formálják a jövőnket, és a hitünk ereje képes megváltoztatni a világunkat.” Remélem, tetszik! Ha szeretnéd, hogy más stílusban vagy témában írjak, csak szólj!
Említésre méltó Tömpe András, aki egykor rendőr vezérőrnagyként irányította az Államrendőrség Vidéki Főkapitányságát 1945 után. Később szovjet hírszerzőként és magyar diplomataként tevékenykedett, mielőtt tragikus módon öngyilkosságot követett el. Részt vett a spanyol polgárháborúban, és a múltjában ott szerepel egy illegális kommunista tevékenység is. 1968-ban, a Csehszlovákia megszállása ellen tiltakozva, lemondott nagyköveti posztjáról. Hasonlóan a hódmezővásárhelyi kapitány esetéhez, Tömpe halála kapcsán is felmerült, hogy talán a rendszer kergette őt a végzetes döntés felé. Véleményem szerint azonban a hatalom nem kívánta őt megölni vagy öngyilkosságra kényszeríteni; inkább csak megleckéztetni akarta.
A demonstratív lemondása után Tömpe András számára a korábbi pozícióihoz képest csupán egy jelentéktelen beosztás jutott, és úgy tűnt, hogy a körülötte lévő légkör teljesen megfullad a feszültségtől. Fegyelmi vizsgálat indult ellene, ami tovább súlyosbította a helyzetét. Az önérzetes Tömpe nem hagyta annyiban a megaláztatást, hiszen az illegalitás és a konspiráció világában nőtt fel, ahol minden esemény mögött valamilyen szándék áll. Akkor érkezett el az a pillanat, amikor Tömpe számára betelt a pohár: úgy vélte, hogy a "nevenincs Jánosok" csupán bábuk, akiknek a háttérben egy erősebb hatalom célpontjaiként használják fel őket. Mint tapasztalt hírszerző, jól tudta, hogy a láthatatlan háló szálai messze nyúlnak, és az ő saját energiatartalékai is kimerültek; az alagút végén remélhető fényforrások mind kihunytak. A fegyver, amit saját magára irányított, végül elsült. A rendszerváltás után is akadtak olyan rendőrhalálok, amelyek körülményeit a hatóságok a mai napig titkolják, mintha a múlt árnyai még mindig rányomnák bélyegüket a jelenre.
A diósdi kettős gyilkosság ügyével összefüggésben elítélt Czibere Attila könyvében megdöbbentő kijelentéseket fogalmazott meg a szervezett bűnözés és a rendőrség kapcsolatáról. Azt írta, hogy minden ilyen bűnözői csoportban található olyan rendőr, aki illegális tevékenységekkel egészíti ki jövedelmét. Ráadásul azt állítja, hogy ezek a rendőrök egyre inkább megszorítások nélkül tevékenykednek, és a rendőrbűnözés a szervezet minden szintjét áthatja, a közönséges egyenruhásoktól egészen a vezetői pozíciókig, ahol a komolyabb gazdasági bűncselekmények zajlanak. Czibere szerint ez már szinte elterjedt gyakorlat, mivel míg a kis rendőrök katonai bíróság előtt felelnek, a magasabb rangúak gyakran érinthetetlenek maradnak. Ritkán akad olyan, aki a korrupció miatt elhatározza, hogy beszél, de őket gyakran eltávolítják a testületből, lejáratják, vagy még drámaibb következményekkel néznek szembe, mint például rejtélyes "öngyilkosságok". E kijelentéseiről szerettem volna kérdezni a Czibere Attilával készült interjú során, azonban a hatóságok megtiltották, ami jól példázza, hogyan gerjeszti a hatalom a cenzúrával a saját ellenállásával kapcsolatos elméleteket.
Czibere kijelentése egyértelműen Kuzma Mihály öngyilkosságára utalt. Az ő tragikus halála kapcsán számos, politikailag is jelentős kérdés merülhet fel. Kuzma, aki a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályát vezette, 1998. február 27-én a rendőrség egyik irodájában végzett magával. A búcsúlevelében arról tett említést, hogy "személyét szándékosan lejáratják." Az ügy azonban messze túlmutatott a hódmezővásárhelyi eseményeken. A nyomozások során kiderült, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egyes munkatársai Kuzma ellen bűncselekményeket követtek el. Például egy autóbaleset miatt indult eljárásban a bíróság ugyan felmentette, ám a másodfokú eljárás során a megyei főkapitányságon "megváltoztatták az adatokat, s így egy egészen eltérő tényállás körvonalazódott." Továbbá, alig több mint két héttel az öngyilkosság előtt Kuzma Mihály lakásánál különös események történtek, amelyek további kérdéseket vetnek fel a rendőrség és a bűnüldöző hatóságok működésével kapcsolatban.
Kollégái kommandós akciót indítottak, miután gyanús jeleket észleltek az alezredes fiánál és lánya udvarlójánál, akikről úgy vélték, hogy benzincsempészek lehetnek. A helyszínen észlelt benzineskannák tartalmáról kiderült, hogy a MOL-kútnál vásárolt üzemanyagot tárolnak. Ennek ellenére a hatóságok egy harmincfős rendőri különítményt vezényeltek ki a területre, hogy kivizsgálják az ügyet.
Ezek az akciók, amelyeket a későbbi vizsgálatok során szabálytalannak minősítettek, komolyan felvetik annak gyanúját, hogy egy testületen belül Kuzmával szembeni ellehetetlenítési kísérlet zajlott. Hasonló, de szerencsére nem tragikus kimenetelű folyamat játszódhatott le Kiskunhalas rendőrkapitányának leváltásakor, aki Békés megyétől nem messze tevékenykedett. Kastyják Jánost, akárcsak hódmezővásárhelyi kollégáját, támadás érte a Fidesz és egy, a kormánypárt közelében álló vállalkozó részéről. Sepsi László, aki a Fidesz kampányát támogatta, arról beszélt, hogy összeköttetései révén az év végéig elérheti, hogy kirúgják Kastyját, akit személyes ellenségének tartott. Kastyják János iránt azonban a helyi érdekelt polgármesterek és a bűnelkövetőkön kívül szinte mindenki kedvezően nyilatkozott, hiszen a rendőrkapitány iránti elismerés széleskörű volt. 1998 decemberében végül valóban eltávolították őt a posztjáról. (Révész Sándor: A múlt köde 1998-2002. Negyvennyolc hónap a közelmúltból. Budapest, Népszabadság Könyvek, 2006. 79. o.)
Kapitányként többször is jelentést tett feletteseinek arról, hogy Sepsi „nem tiszta”. Érdekes, hogy ennek ellenére a 96-os rendőrbált, amely Pintér Sándor kapitánysága alatt zajlott, éppen a vállalkozó finanszírozta. A korabeli hírek szerint Sepsi a helyi Kisgazdapártot, valamint a helyi és országos Fideszt is jelentős mértékben támogatta, utóbbit körülbelül negyvenmillió forinttal. Ezekből a forrásokból kiderül, hogy Sepsi rendszeresen büszkén dicsekedett széleskörű kapcsolataival, hiszen parlamenti belépőjét is büszkén mutogatta, sőt, állítólag még kormánytanácsadói igazolványát is. Kastyják 1998 októberében arról számolt be, hogy a kétes hírű kereskedő a miniszterelnökkel és a belügyminiszterrel való szoros kapcsolatait kihasználva próbálta növelni befolyását. A levelet a Világgazdaság valahogyan megszerezte, és közzétette. Ezt követően a rendőrkapitányt felfüggesztették beosztásából, és fegyelmi vizsgálat indult ellene, amely végül fél év múlva Kastyják végleges eltávolításával zárult.
Egy helyi politikus meglepetésének adott hangot egy közleményben, amelyben kifejezte, hogy míg a fehérgalléros bűnözés és a politika közötti összefonódásokat kellene alaposan megvizsgálni, inkább azt büntetik, aki felhívja erre a figyelmet. A történet pikantériáját az adja, hogy a rendőrkapitány, akit kirúgtak, és akiért próbáltak kiállni, nem más volt, mint Kastyják. A leváltását elrendelő megyei főkapitány Gergényi Péter volt, míg a védelmére kelő politikai figura Zuschlag János. Pintér Sándor országos főkapitánysága alatt a Bács-Kiskun megyei rendőrség élére kinevezett Gergényi akkoriban nemigen kapott támadásokat a Fidesz részéről, viszont az MSZP annál inkább támadta. Zuschlag, aki a börtönből való szabadulása után memoárjában emlékezett vissza a Kastyják-ügyet követő 1999-es telefonbeszélgetésükre, így mesélte el a beszélgetést: "Zuschlag, szeretném, ha bejönne hozzám holnap. Persze nem akarom zavarni a futás közben abban a szép tizenötödik kerületi konditeremben" - mondta Gergényi. "Jól van. Igyekszem" - válaszolta a képviselő.
Nem azt kértem, hogy siessen, hanem hogy szíveskedjen eljönni.
- válaszolta a megyei főkapitány. "Közben szívverésem egy pillanatra megállt" - írta Zuschlag. "Honnan tudja, hogy éppen a konditeremben futok?" - kérdezte Gergényi, aki csupán annyit mondott: "Okos kisfiú" - felelte, majd bontotta a vonalat. Ekkor döbbentem rá, hogy figyelnek engem. Honnan tudják, mit csinálok, kivel beszélgetek, és hol tartózkodom? És hogy ez az egész nem csupán egy játék.
Tekintettel arra, hogy Gergényi Péter konfliktusba keveredett az MSZP politikai képviselőivel, és figyelembe véve a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 2000 áprilisi döntését, amely jogerősen megállapította, hogy jogtalanul távolította el Kastyják Jánost a kiskunhalasi rendőrkapitányság éléről, joggal feltételezhetnénk, hogy a szocialisták 2002-es győzelme után a Fidesz-kormány (valamint belügyminisztere, Pintér Sándor) leváltja Gergényit a megyei rendőrség vezetéséből. Ez meg is történt, azonban a Medgyessy-kormány alatt, 2003. július 1-jétől a Budapesti Rendőr-főkapitányság élére nevezték ki. Sőt, 2004-ben felmerült, hogy Gergényi Péter a távozó Salgó László helyét fogja betölteni az országos főkapitányi poszton. 2006. november 17-én a Fővárosi Közgyűlés Budapest rendőrfőkapitányának "a főváros közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett intenzív és innovatív munkájáért" Budapestért díjat és Budapest Közbiztonságáért Emlékérmet adományozott neki. Ez azt jelenti, hogy akik korábban bírálni kezdték Gergényit, most védelmükbe vették, míg a korábbi támogatói a 2006-os őszi zavargások során történt rendőri intézkedések miatt támadták őt. Mindeközben Pintér Sándor, Orbán Viktor egykori és későbbi belügyminisztere nem habozott, és 2007. január 22-én közös céget alapított Gergényivel.
De mi köze ennek a valósághoz? Szerintem nem sok, mivel a helyzet ennél jóval összetettebb. Például, bár Zuschlagot 2011-ben egy fehérgalléros bűncselekmény miatt hat év börtönre ítélték, attól még 1998-ban lehetett igaza, amikor Kastyják János leváltását korrupciós gyanúval bírálta. Ugyanígy, a bíróság elítélése ellenére Gergényi még mindig lehetett egy jó rendőr, aki harcolt a testületen belüli korrupció ellen. Legalábbis én beszélgettem olyan forrással, aki jól ismeri a rendőrség belső ügyeit, és úgy látta, hogy Gergényi volt az, akitől a kenőpénzt elfogadó rendőrök a legjobban féltek. Ráadásul Pintér Sándorról is hallottam hasonlóan pozitív véleményeket, és el is hiszem ezeket. Miért ne hinném el? Az, hogy bizonyos döntései miatt (például, hogy nem reagál egy, az olajügyek és a szervezett bűnözés közötti esetleges korrupciós ügyekkel kapcsolatos kérdésemre) újságíróként kritizálom őt, nem zárja ki, hogy más vonatkozásokban becsületes és helyes döntéseket hozhatott.
A politika napjainkban egyre inkább a Jó és a Rossz harcának színtereként jelenik meg, ahol a különböző nézetek képviselői egymás ellenfeleivé válnak. Minden egyes szereplő – legyen az civil állampolgár vagy éppen egyenruhás – valamilyen módon vagy áldozatává, vagy éppen szövetségesévé válik ennek a feszültségnek. Azonban a világ valójában sokkal árnyaltabb annál, mintsem hogy csupán két ellentétes oldalra osszuk fel. Léteznek jó és rossz cselekedetek, de ezek határai gyakran nem a pártok keretein belül, hanem azok mélyén, vagy akár egy-egy politikai vagy szakmai vezető személyén belül húzódnak. Ezt a komplexitást talán a legjobban Robert Louis Stevenson fogalmazta meg:
Minden emberi lény, bármi a látszat: eggyé-kavarodott Jó és Gonosz.
Minden ember életében, függetlenül attól, hogy jónak vagy rossznak tartjuk-e, előfordulhatnak olyan időszakok, amikor a tettei inkább javítják, míg máskor inkább rontják a saját, illetve mások, vagy éppen az ország, sőt a világ helyzetét. Fontos hangsúlyozni, hogy az egyik cselekedet nem mentesíti a másikat, és nem is igazolja azt. Ugyanakkor érdemes észrevenni, hogy gyakran a világnézeti álláspontunk befolyásolja, hogyan ítéljük meg egy adott személyt jó vagy rossz fényben, valamint hogy milyen színben látjuk az eseményeket – lehetőleg jónak vagy gyanakvónak. Jelenleg például sokan posztumusz támogatják a hódmezővásárhelyi kapitányt, akárcsak 1998-ban Zuschlag a kiskunhalasi rendőrséget vezető Kastyják János mellett. Akkor Zuschlag az MSZP fiatal, ígéretes politikusa volt, de miután 2007-ben letartóztatták, pártja gyorsan távolságot tartott tőle. 2014-ben, amikor megjelentek az emlékiratai, korábbi társai árulónak bélyegezték, aki a Fideszhez csatlakozva átlépett a másik oldalra. Az ilyen drámai fordulatok jól példázzák, hogyan változik a politikai táj, és hogy a személyes sorsok milyen szorosan összefonódnak a nagyobb társadalmi és politikai kontextussal.
Nem tudom, hányan olvasták ténylegesen ezt a művet, melynek bizonyos részeiben ugyanannyira (sőt, még jobban) támadja Zuschlag a Fideszt, mint az MSZP-t. "A politika nagy bűne, hogy soha nem akar őszintén beszélni. Sem Gyurcsány, és Orbán sem, aki a legjobb kádári hagyományokat folytatja a hazudozás terén. Deutsch Tamásig bezárólag." (I. m. 92. o.) Vagy amikor ezt írja: "Az MSZP, amikor Gyurcsány lett a miniszterelnök, egy nagyon erős önvédelmi reflexiókkal rendelkező közösség volt. A Fideszben abszolút nincs meg ez a belső kultúra, ott rabszolgák vannak. Ott senki nem mer ellentmondani a főnökségnek, ott a dolgok rendkívül egyszerűen működnek. Ott megmondja Orbán Viktor, hogy ez lesz, és az lesz. Az MSZP-ben Gyurcsány Ferenc hatalmának csúcspontján sem tudta elintézni, hogy az ő emberéből legyen a párt elnökhelyettese. A csúcsán, gondoljanak bele!" (I. m. 95. o.)
Mikor ezt a könyvet bedobták a nyilvánosságba, különböző okokból, de se a Fidesznek, se az akkor még a legnagyobb ellenzéki pártnak számító MSZP-nek (illetve a DK-nak) sem állt érdekében, hogy észrevegye a fenti részeket. Mert a fideszesek csak Gyurcsány és a szocik leleplezőjét, utóbbiak pedig a NER-zsoldban kampányoló árulót akarták látni benne. Most pedig az a helyzet, hogy a két oldal annyira csak a saját mániáit, ellenségképét szuggerálja bele a rendőrkapitányi tragédiába, hogy egyik sem vesz észre valamit, ami talán ott van, s esetleg választ adna. Egyrészt mert nem akarja, másrészt ennek a típusnak a fejébe gyárilag beszereltek egy olyan szűrőt, amely minden, a Szent Ügynek ellenmondó tényt képes blokkolni. Így aztán, ha azt sem akarják látni, ami a szemük előtt van, miért tárnák fel azt, ami nem szolgálja a választási sikerüket - egyszerűen csak igaz?
Papp László Tamás újságíró, aki az ÖT című lap írói csapatának tagja.
Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát!
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
