Vichy, a termálvíz híres városa, amely a gyógyító erejéről ismert, különös és ellentmondásos történelmi örökséggel bír. A város nemcsak a gyógycukorkáiról nevezetes, hanem fájdalmas múltjáról is, amikor a náci kollaboráns kormány központja volt. Ez a kett
A 25 ezer fős lakosságú városban úgy tűnik, mintha a XIX. század végén megállt volna az idő. A környezet hangulata és építészeti stílusa szinte megfagyott a múltban, alig-alig találni nyomát a modernitásnak. Érdekes módon, a település neve az utóbbi 80 évben a kollaboráció szinonimájává vált, ami még inkább felerősíti a kontrasztot a hely szimbolikája és történelmi öröksége között. Riport Vichyből.
Egy emésztési nehézségekkel küzdő vegyész találta ki először azt az ötletet, hogy mi lenne, ha lehetséges lenne az ásványi anyagokat kinyerni a gyógyvízből. Ezzel elkerülhetné a Párizs és a forrás közötti több mint 350 kilométeres utazást, ami rendszeres megpróbáltatást jelentett számára. A helyi legendák szerint így született meg 200 évvel ezelőtt a ma már világszerte ismert Vichy pasztilla. A közép-franciaországi városka idén különleges kiállítással és rendezvénysorozattal ünnepli a termék bicentenáriumát, tisztelegve ezzel a hagyomány és az innováció előtt.
Ennél persze némileg összetettebb és prózaibb volt a hófehér, szőlőcukor jellegű tabletták feltalálása. A korszak neves francia vegyésze és gyárosa, Jean-Pierre-Joseph d'Arcet 1824-ben fedezte fel, hogy a már a XVII. század óta termálközpontként népszerű Vichy forrásaiból alapvetően szódabikarbóna-tartalmú víz buzog föl, ami jótékonyan hat az emésztésre. Azt is kitalálta, hogyan lehetne ezt kivonni belőle, majd az ebből készülő - az ásványi sók mellett jó adag cukrot is tartalmazó - pasztilla receptjét átadta egy városbeli gyógyszerésznek.
A tabletták gyártása 1825 elején kezdődött, kezdetben kizárólag gyógyszertárakban voltak elérhetők. Néhány idő elteltével azonban a cukrászok is felfedezték a lehetőséget az ígéretes piacon, ami elkeseredett versenyt szült a gyártók között. Ennek hátterében állt, hogy évtizedekig nem volt világos, mi a különbség az "eredeti Vichy pasztilla" és a Vichy néven forgalmazott egyszerű szódabikarbóna között - derül ki a mostani évfordulóra szervezett kiállításból. Azóta a helyzet jelentősen egyszerűsödött: napjainkban csupán két nagyvállalat állítja elő az ikonikus nyolcszögletű, 2,5 grammos, többségében mentolos ízesítésű cukorkákat, amelyekből naponta körülbelül 1,4 millió darab fogy el.
A 25 ezer lakosú Vichy városában úgy tűnik, mintha az idő megállt volna a XIX. század végén, a belle époque varázslatos korszakában. Ebben az időszakban III. Napóleon császár irányítása alatt a várost modern termálközponttá alakították. Az elegáns szecessziós és eklektikus épületek, amelyek a párizsi stílust idézik, de színekben gazdagabbak, mint a francia főváros homlokzatai, mind a gyógyvízkultúra köré épültek. A luxusigényeket kielégítő gyógyszállók, a fedett bevásárlópasszázsok, valamint a tágas parkok harmonikus összhangban állnak, mintha egy különleges világot teremtenének, ahol a gyógyulás és a kényelem kéz a kézben jár.
Nem véletlenül került be négy éve Vichy is - tíz társával együtt - az UNESCO világörökségi védelmét élvező "Európa nagy fürdővárosai" közé. A gyógyvizet ott - ellentétben a legtöbb magyarországival - nem fürdésre, hanem fogyasztásra ajánlják, és az orvosok receptre írják fel, mikor mennyit kell inni a nyolc forrás valamelyikéből, melyeknek az emésztés megkönnyítésén túl egyéb egészségügyi (például bőrhidratáló, gyulladáscsökkentő, idegnyugtató) hatásokat is tulajdonítanak.
A kúrán részt vevők kiszolgálására egykor egy külön szakma - a "vízadó nő" - is létrejött, amelynek képviselői a betegeknek másfél évszázadon át, egészen 1971-ig nyújtogatták udvariasan a megfelelő vízzel megtöltött poharat. Ma önkéntesek idézik meg ezt a kihalt foglalkozást a város központjában található patinás ivócsarnokban, az Hall des Sources-ban. Az egyszerű halandók (mint a turisták) csak a legkevésbé gyógyhatású, enyhén szénsavas, fejfájás és izomgörcs ellen is ajánlott Célestins forrás vízébe kortyolhatnak bele.
Bár a város csendes utcáin, az árnyas fák alatt és a grandiózus paloták árnyékában sétálva békés hangulatot érezhetünk, Vichy múltjának árnyai még mindig ott lebegnek. A második világháború alatt megélt fájdalmas események nyomot hagytak a kollektív emlékezetben, így sokak számára a gyógyvíz, a pasztilla vagy a kozmetikum helyett sajnos inkább a sötét történelem jut eszükbe.
