Ahol élünk, ott a hétköznapok színes mozaikját alkotják a környező táj és az emberek. A házunk egy csendes utcában helyezkedik el, ahol a fák lombjai között átszűrődő napfény játékosan táncol a járdán. Az ablakból gyönyörű kilátás nyílik a közeli dombra,

Nem mondom, hogy először, de nem is sokadszor jártam életemben Budapesten, amikor felvettek az egyetemre, és be kellett iratkozni. Anyám jött velem a fővárosba. Ez előtt csupán néhány utazási átszállás, a felvételi vizsga, egy-két operalátogatás (szinte végig aludva az azóta sem szeretett műfajt), állatkert-látogatás és egy mandulaműtét volt ittlétem apropója. A beiratkozáskor derült ki, hogy kollégiumi szállást nem kapok. Igaz, a tanítás csak október elején kezdődött már akkor is, egy hónappal később, mint bárhol másutt, szóval volt idő helyet keresni.

A körülöttünk lévő beiratkozók (akik között nem egy ma már híres művész volt) tanácsára megpróbáltunk a körúton keresgélni valami lakhatást. Egész egyszerűen becsengettünk bizonyos lakásokba, arrafelé sok kiadó szoba volt, természetesen siker nem koronázta próbálkozásunkat. Cserébe mindenféle emberrel találkoztunk, főleg házmesterekkel, akik ide-oda küldözgettek bennünket. Rettenetes helyeket láttunk, ajánlottak ágybérletet, társbérletet és hasonló borzalmas elképzelést. Emlékszem anyám ijedt arcára, de én sem voltam boldog. Legfeljebb azért, mert felvettek, ide, az ország egyik legizgalmasabb helyére, ahol lényegében nem tanultunk, könyveink sem voltak, csak kottáink, és játszottunk. Hangszeren meg kóruson. Az, hogy elsőre bekerültem, azóta is jószerivel érthetetlen számomra. Emlékszem, a vidéki nagyváros híres iskolájának tanára, aki a gimnáziumban tanított engem, még a felvételi előtt mondta, ne is reménykedjek, úgysem vesznek fel, hisz oda még pesti, sőt rózsadombi lányok sem mindig jutnak be, mit képzelek én, aki faluról jöttem... Hát nem lett igaza.

Szóval az albérlet nem volt számomra különös élmény, hiszen már a gimnáziumi éveim során is távol éltem a szüleimtől. A faluban nem akadt megfelelő iskola, és a közeli települések sem kínáltak jobbat. Éles emlékek élnek bennem a nehézkes költözködésekről, amelyek akkor kezdődtek. Hatalmas bőröndöket cipeltem, segítség nélkül, egyik helyről a másikra, tele ruhákkal, kottákkal és könyvekkel. Voltak olyan tárgyak, amelyek mindig velem voltak, és a mai napig elkísérnek az utamon.