Az "Alien: Romulus" film a klasszikus Alien univerzumban játszódik, és a megfelelés, valamint az újítás kettősségét ötvözi, ami egy közepes minőségű alkotást eredményezett. A film próbálja megidézni a sorozat ikonikus elemeit, miközben új ötletekkel kísér
Az Alien-franchise folytatása érzékeny és kockázatos dolog, mert szinte mindenki ismeri, és nagy sikerfilmek születtek korábban a témában elismert rendezőktől. Fede Alvarez mégis bevállalta, annak tudatában is, hogy ha nagyon rámegy a fan service-re és a hardcore rajongók kiszolgálására, akkor utánzónak, ha meg nagyon elrugaszkodik, akkor stílusidegennek fogják bélyegezni.
Ez az egyensúlyozás jellemzi egyébként végig a Romulust, és nem tesz túl jót a filmnek. Egyik oldalon kapunk hagyományos Alien-elemeket, a másikon újításokat is. Újítás például, hogy fiatalokat alkalmaz a legfőbb karakterekben, idegenjei elsősorban a facehuggerek, illetve cselekményének helyszíne végig egy becsapódásra váró űrállomás.
A film látványvilága hagyományos elemeket vonultat fel, mint a régimódi műszerek, kapcsolók és űrruhák, miközben Ash (Ian Holm) karakterének visszahozatala is izgalmas nosztalgiát ébreszt. Azonban kicsit zavaró lehet Andy (David Jonsson) karakterének ingadozása, aki folyton hol a fiatalok, hol pedig a felnőttek közt ingázik, attól függően, hogy éppen milyen zene szól. Cailee Spaeny meglepően hitelesen alakítja a főszerepet, folyamatosan érezni lehet rajta a természetességet, és úgy tűnik, mintha tökéletesen illeszkedne a történetbe. Archie Renaux teljesítménye is említést érdemel, sajnos azonban szerepe csupán rövid időre korlátozódik.
A film utolsó harmadától vártam volna egy olyan váratlan fordulatot, ami mindig is jellemezte a legemlékezetesebb pillanatokat: mint Ash leleplezése a Nyolcadik utasban, az anyakirálynő megjelenése a Bolygó neve: Halálban, vagy Ripley drámai öngyilkossága a harmadik részben. De ezúttal elmaradt a nagy csattanó. Talán Fede Alvarez azt szánja meglepetésnek, hogy feltűnik egy hibrid lény Bobróczky Róbert előadásában, de sajnos ez a megoldás kissé silányra sikeredett. Nem magával Bobróczky Róberttel van baj, hanem inkább azzal, ahogyan a lény evolúcióját bemutatják. A végső értékelés, figyelembe véve az összes szempontot, sajnos nem haladhatja meg a három csillag szintjét.
