"Az életünk egy olyan drámai-vígjáték, ahol a könnyek és a nevetés egyaránt helyet kapnak" – osztotta meg véleményét a filmrendező házaspár.
Muchichka László és Bendó Zsuzsanna filmrendező házaspárt már régebb óta figyelemmel kísérem a közösségi médiában. Vidám, színes posztjaik alapján gyakran arra a következtetésre jutok, hogy valóban megtalálták egymásban a lelki társukat. Amikor megkerestem őket az interjúval, kiderült, hogy a lehető legjobb időpontban érkeztem: éppen most fejezték be első közös kisjátékfilmjük munkálatait.
A beszélgetésünk előtt Laci előre jelezte, hogy Zsuzsi nem éppen a legnagyobb rajongója a túlságosan "romantikus" kérdéseknek...
- Zsuzsanna: Tudod, én nem igazán vagyok a romantikus gesztusok híve. De egyszer, a lánykérés pillanatában, Lászlónak mégis sikerült könnyeket csalnia a szemembe. Minden olyan dolgot belevitt, amit kifejezetten utálok, de a végén annyira viccesre sikerült, hogy nem tudtam megállni a nevetést!
- Ezt mindenképpen meg kell osztanotok!
László: A miskolci CineFest volt az a hely, ahol először találkoztunk, így úgy döntöttem, itt kérem meg a kezét. Készítettem egy igazán érzelgős videót Sütő András színésszel, ahol egy parkban sétálva fejezzük ki a szerelmet. A tervembe Reisz Gábor rendezőt is bevontam, aki a fesztivál zsűrijében ült, és a játék kedvéért készítettem vele egy fiktív interjút, amelyet Zsuzsi, mivel alapvetően operatőr, rögzített. Ezt követően megkértem őt, hogy vegye fel a videót is, amelynek végén én is feltűnök a vásznon. Az érzelmes pillanatok után pedig megkérdezem Andrist, hogy tudna-e esetleg kevésbé szentimentális módon előadni a vallomásomat. Ha nem, akkor marad a tervezet, és úgy adom át neki, ahogy van.
Zsuzsanna: A következő másodpercben pedig ott állt előttem, kezében a gyűrű ragyogott, és feltette a kérdést, ami mindent megváltoztatott.
Csak annyit tudtam kinyögni: "természetesen!". A szívem tele érzelmekkel, könnyekkel az arcomon léptem ki a moziteremből.
Éppen akkor találkoztam a barátommal, aki rendező, és a családjával sétáltak. Kíváncsian érdeklődtek, mi bánt, ezért felhúztam az ujjamra tett gyűrűt, hogy bemutassam nekik.
László: Mivel a kamera folyamatosan mozgott, a rögzített felvételekből később összeállítottuk a lánykérés pillanatait.
Az esküvőtök igazán különleges volt, tele egyedi pillanatokkal és felejthetetlen élményekkel.
László: A szervezés nem volt túl bonyolult, csupán annyit tettünk, hogy időpontot foglaltunk a III. kerületi anyakönyvi hivatalban. A legszűkebb családunk és a két tanú volt jelen, senki mást nem hívtunk meg. A munkahelyemen is titokban tartottam a dolgot, csupán annyit osztottam meg, hogy el kell mennem egy fontos ügy miatt. Viszont a Facebookon, az ismerőseink meglepetésére, élőben közvetítettük a szertartást. Bár nem terveztük, hogy sok embert hívunk meg, végül minden ismerősünket értesítettük a különleges eseményről.
Kislányotok, Lili Panni már hat éves, és a gyereknevelés terén mennyire vagytok laza szülők?
Zsuzsanna: A családom mindig is felnőttekkel volt tele, így amikor Lili Panni megérkezett, számomra szinte sokkoló élmény volt. Amikor végre hazahoztuk a kórházból, azt reméltük, hogy az első fürdetés varázslatos pillanat lesz. Ehelyett Panni torkaszakadtából üvöltött, mintha a világ végéről érkezett volna, és a szép álmaink helyett egy igazi vívócsatát vívtunk a fürdőszobában.
László: Mindent közösen oldottunk meg, hiszen amikor az egyikünk kimerült, a másik átvette a stafétát. Felfedeztük, hogy kinek mi az erőssége – én például az altatásban jeleskedtem –, és ennek megfelelően osztottuk el a feladatokat. Zsuzsinak talán annyival könnyebb dolga volt, hogy kilenc hónapon át hordozta magában ezt a kis csodát, így volt ideje hozzászokni a szülőség gondolatához. Én viszont később léptem be ebbe a csodálatos, de kihívásokkal teli szerepbe.
Kezdetben túlságosan a gyakorlati oldalra koncentráltam, és szorongtam amiatt, hogy hogyan tudom majd fenntartani a dolgot. De amikor megkaptam az első visszajelzéseket, és Lili Panni rám nézett egy kedves mosollyal, akkor hirtelen elindultak bennem az érzelmek, és elkezdtem más szemszögből is látni a helyzetet.
Zsuzsanna: A nehéz pillanatokban a humornak nagy szerepe van, hiszen néha még saját magunkon is tudunk mulatni.
- László: Nézd, már Lili Panni is felfedezte az irónia rejtélyeit!
A pozitív életszemlélet mellett mi más köti össze a csapatotokat?
László: Ha felmerül egy kihívás, nem a panaszkodásra pazaroljuk az időt, hanem azonnal a megoldásra fókuszálunk. Az egymásra való támaszkodás erőt ad, így senki sem süllyed el a nehézségek tengerében.
Milyen szituációkban segítettetek egymásnak megerősödni?
Zsuzsanna: Amikor elment az édesanyám, aki - mivel édesapám már jóval korábban távozott - szinte a lelkem másik fele volt. Teljesen összerogytam, fél éven keresztül minden nap sírtam. László mindent megtett, hogy segítsen nekem ebből a mélypontról felállni, igyekezett valahogy megnevettetni, bármilyen módon. Az, hogy végig mellettem állt, kulcsfontosságú volt a kapcsolatunk szempontjából.
László: Alkotótársakként gyakran szembesültünk kihívásokkal a közös munkánk során. Ilyen volt például, amikor egy-egy filmes pályázat nem hozta meg a várt eredményeket. Ez olyan érzés volt, mint egy gyászfolyamat, amely után mindig újra össze kellett szednünk magunkat, hogy újra nekivágjunk a következő lehetőségnek.
- Nemrég elkészült az első közös kisjátékfilmetek, amelyet együtt rendeztetek, a Csak ki ne derüljön! Kié volt a döntő szó a forgatáson?
- László: Addigra már nem voltak bennünk kérdések, hiszen a közös munka otthon kezdődött az ötleteléssel, forgatókönyv-fejlesztéssel. Egymás kritikusaiként folyamatosan pingpongoztunk az ötleteinkkel, mire véglegessé vált a történet. A forgatáson a stáb viccelődött, hogy mivel egy házaspár rendezi a filmet, biztosan mindenen hajba fognak kapni, de teljes egyetértés volt köztünk. Persze voltak ad hoc döntési helyzetek, de szerencsére eléggé hasonló az ízlésvilágunk, így ebből sem voltak konfliktusok.
Örömmel tölt el, hogy a rendezés izgalmát Zsuzsival együtt élhetjük át. Tudom, hogy mindig számíthatunk egymásra, és közösen alkothatunk valami igazán különlegeset.
A film mélyreható és lényeges kérdéseket vizsgál meg.
Zsuzsanna: A filmünk egy valós eseményekből merítkező történetet dolgoz fel. Az alapkonfliktus középpontjában egy kémiatanár áll, aki etikátlanul viselkedik a diáklányokkal. A szexuális határátlépés jogi szempontból nem mindig egyértelműen büntetendő, de a morális határok gyakran elmosódnak, és nem mindig kapcsolódik közvetlenül erőszakos cselekményekhez vagy nyilvánvaló zaklatáshoz. A casting során sok résztvevő osztotta meg hasonló tapasztalatait, ami azt mutatja, hogy ez a probléma széles körben érinti a fiatalokat. A film bemutatja, hogyan próbálnak a diákok fellépni a tanárukkal szemben, aki megszegte a tanár-diák kapcsolat alapszabályait, és visszaélt a pozíciójával. A diákok olyan morálisan megkérdőjelezhető, de végső soron törvénytelen eszközökhöz folyamodnak, hogy igazságot szolgáltassanak. A drámai feszültséget az adja, hogy a történtekre hogyan reagál az osztály, a szülők és az iskola közössége. Célunk, hogy elindítsunk egy diskurzust erről a fontos és érzékeny témáról. Szeretnénk, ha a filmet gimnáziumokban is levetítenék, hogy a fiatalokkal közösen beszélgessünk arról, milyen lépéseket tehetnek hasonló helyzetekben, és hogyan állhatnak ki magukért és társaikért.
Milyen emlékeket hoztatok magatokkal a forgatásról? Milyen különleges pillanatok maradtak meg bennetek, amik örökre veletek maradnak?
Zsuzsanna: Amikor belevágok a rendezésbe, egy különleges endorfin-robbanás járja át az agyamat. Hiába keltünk hajnal ötkor, nekünk kellett a legenergikusabb, legboldogabb verziónknak lennünk, hogy feltüzeljük a stáb tagjait. A komoly téma ellenére a forgatáson nem búslakodó arcok sétálgattak, hanem olyan emberek, akik tudták, hogy ennek a filmnek jelentősége van, és izgalommal töltötte el őket, hogy részesei lehetnek ennek az élménynek.
- A házasságotokra hogyan hat, hogy együtt dolgoztok?
László: Mivel mindketten tisztában vagyunk a film és a vizuális tartalmak készítésének hátterével, így ritkábban ütközünk nézeteltérésekbe. Egy átlagember talán nehezen fogadná el, hogy például éjszakai, hétvégi vagy ünnepi forgatásokra van szükség. Ugyanakkor hatalmas előny, hogy az ember olyan partnerrel dolgozhat, akivel szívesen tölti az időt.
- Zsuzsanna: Olyan helyzet sosem adódik, hogy a párom sodrófával várjon rám itthon, hiszen együtt szoktunk hazaérni. (Nevet.) Azok a napok a legszebbek számomra, amikor vele dolgozhatok. Persze mindkettőnknek megvannak a saját projektjeink is; László főként reklámfilmek világában tevékenykedik, míg én különféle tévés feladatokkal foglalkozom.
Ez szabadságot ad mindkettőnknek, és nincs köztünk szakmai féltékenység.
Ha egy filmet készítenénk a közös életünkről, biztosan megjelenítenénk azokat a különleges pillanatokat, amelyek igazán meghatározták a kapcsolatunkat. Említenénk a nyári estéket, amikor a csillagok alatt ültünk a teraszon, és álmodoztunk a jövőről. A közös utazásaink élményeit is megörökítenénk, ahogy felfedeztük új városokat és kultúrákat, valamint azokat a vicces helyzeteket, amelyek mindig mosolyt csalnak az arcunkra. Természetesen nem feledkeznénk meg a nehéz időszakokról sem, hiszen ezek is formálták a kapcsolatunkat, és megmutatták, mennyire erősek vagyunk együtt. Mindezek mellett a hétköznapi, de értékes pillanatok, mint a közös főzések, filmnézések és a reggeli kávézás is fontos részei lennének a történetnek, hiszen ezek teszik a mindennapjainkat igazán különlegessé.
- Zsuzsanna: A lánykérést és az esküvőt biztosan. De szerintem hatalmas sorsfordító események nincsenek, számomra inkább az az érdekes, hogy hogyan ért össze a kettőnk élete. A műfaja pedig sírós-nevetős dramedy lenne, mint amilyen az életünk is.
