George Lucas jelentős változtatásokat eszközölt a Star Wars univerzumban Charles Manson hatására, ami a film világában egyedi fordulatokat eredményezett. Manson, aki a hírhedt kultuszvezető volt, a 60-as évek végén sokak figyelmét felkeltette, és a társad


Kiderült, hogy George Lucas miért döntött úgy, hogy megváltoztatja Luke Skywalker nevét. Az alkotó szándékosan módosította a karakter nevét, hogy tükrözze a történet mélyebb jelentését és a jellem fejlődését. A névváltoztatás mögött álló gondolatok különös jelentőséggel bírnak, és rávilágítanak, hogy Lucas mennyire ügyelt a karakterek identitására és az általuk képviselt üzenetekre.

Nemrégiben, itt a Port oldalán is írtunk róla, hogy Mark Hamill a mai napig morcos amiatt, hogy George Lucas a Star Warsban megváltoztatta Luke Skywalker nevét. A karaktert eredetileg ugyanis Luke Starkillernek hívták volna, egy jelenetet le is forgattak ezzel a névvel, ám utána Lucas a változtatás mellett döntött.

Most az is kiderült, erre jó oka volt. A direktor Charles Manson, a hírhedt szektavezér miatt jutott arra, hogy elveti a Starkiller nevet. Az első Star Wars ugyanis 1977-ben került a mozikba, mindössze hat évvel azután, hogy Mansont elítélték több gyilkosság és gyilkossági összeesküvés miatt. Bár Manson tevőlegesen nem vett részt a gyilkosságokban, de szektájának tagjai végeztek a 8 hónapos terhes Sharon Tate színésznővel és a barátaival, másnap éjjel pedig Leno LeBianca - egy szupermarket tulaja - és felesége estek áldozatul a bandának. Őket egyébként véletlenszerűen választották ki, valamint Tate és a barátai is egy véletlen miatt haltak meg, a Manson-szekta eredeti áldozata Terry Melcher lett volna, aki korábban bérelte Sharon Tate férjének, a rendező Roman Polanskinak az ingatlanát.

A borzalmas gyilkosságok sokkolták Hollywood világát, és az 1969-ben bekövetkezett események az emberi történelem legdöbbenetesebb bűncselekményei közé sorolhatók. A rejtélyes éjszaka titkai máig megoldatlanok, és senki sem tudja igazán, hogy milyen szörnyűségek zajlottak le az árnyak között.

Mindez arra sarkalta George Lucast is, hogy változtasson az elképzelésein: a Starkiller név ugyanis annyit jelent "csillaggyilkos" vagy "sztárgyilkos", a rendező pedig attól tartott, hogy a név kellemetlen asszociációkat keltene a pár évvel korábban történt események fényében.

Azért változtattam meg, mert úgy éreztem, sokan összekapcsolnák a nevet Charles Mansonnal. Nagyon kellemetlen jelentése lett volna"

- ismerte el a rendező JW Rinzler a *Star Wars* készítéséről szóló könyvében.

Érdekesség egyébként, hogy a száműzött név végül mégis beépült a franchise világába, ugyanis Lucas a Starkiller nevet használta a 2008-as Star Wars: The Force Unleashed videójátékban.

Related posts