Dióssy Klári kislányának elvesztése mély fájdalmat okozott, amelyet így fogalmazott meg: "Miután eltávozott, két lehetőség állt előttem: vagy megtalálom a módját, hogy tovább éljek, vagy követem őt az ismeretlenbe."

Dióssy Klári szívét mély fájdalom sújtotta, amikor 4 éves kislánya, Adél elhunyt. Az évek elteltével, 40 éves korában egy új csillag ragyogott fel az életében: megszületett második gyermeke, Máté. A szülők a Máté nevet választották, amelynek jelentése: Isten ajándéka, ezzel is kifejezve, mennyire értékes számukra ez az új kezdet és a remény.

A Duna Ridikül című műsorának háziasszonya számára a karácsony nem az év legszebb ünnepe, ami egy szorongató időszak. "Nem mondhatom, hogy legyünk túl rajta, mert mégis itt van Máté, vele is muszáj megélni ezt a csodát" - mondja Dióssy Klári, aki az idei ünnepen azt tanulja, hogyan vágyakozzon azután, ami az övé. A műsorvezető a Best magazinnak mesélt első gyermeke haláláról, és arról, hogyan talált újra boldogságra a tragédia után.

- fogalmazott. Adélt a Szegedi Gyermekklinikán ápolták, ahol leukémiával küzdött. Édesanyja elmondta, hogy a kislány tisztában volt azzal, hogy a közeljövőben el kell búcsúznia az élettől.

A kis karjában már nem volt hely a kanül számára, így a nyakába szúrták. A kezelések következtében haja már nem volt, és egy alkalommal, amikor a vizsgálóban öleltem magamhoz, azt mondta: "Anya, én meg fogok halni." Ebbe a mondatba szinte belehaltam. Ám túléltem, mert a halála után két választásom volt: vagy feladom, vagy küzdök tovább. Végül az életet választottam, de sokáig tartott, míg valóban elkezdtem élvezni azt, hogy újra örömöt találjak a mindennapokban.

Dióssy Klári kislánya tragikus elvesztése után úgy döntött, hogy új irányt vesz az életében, és elválik. Az idő múlásával azonban a sors újra összehozta őt, ezúttal Sanyival, aki a Bartók Rádió hangmérnökeként dolgozik. Az új kapcsolat reménnyel és boldogsággal tölti el Klárít, lehetőséget adva neki a gyógyulásra és a boldogabb jövőre.

A volt férjével a mai napig szoros kapcsolatban állnak, rendszeresen látogatják együtt a temetőt, mégis a közös tragédiájuk miatt választották a külön utakat. "Elengedtük egymás kezét, hogy együtt túlléphessünk a túlélhetetlennek tűnő dolgokon. Amikor közös veszteség ér bennünket, nem mindig tudjuk párhuzamosan feldolgozni a fájdalmunkat. Volt, hogy én a csúcson voltam, míg ő lent küzdött, és fordítva. Ezért minden harag és vádaskodás nélkül arra jutottunk: legyünk boldogok, de külön utakon" - osztotta meg gondolatait.