Természetesen, íme egy egyedi változat a "Egy becsületes gavallér" témájában: --- **A Tisztességes Úr** A modern világban, ahol a felszínesség néha átveszi a hatalmat, különösen nagy érték a tisztesség és a becsületesség. Egy ilyen férfi, aki elkötelez
A 19. századi magyar arisztokrácia színe-java fiatal éveikben nem éppen példamutató életet éltek, különösen az előkelő társasági eseményeken, ahol a szebbik nem képviselőivel való udvariaskodásban jeleskedtek. Különösen emlékezetes volt három jó barát, akik együtt írták a kor szalonjaiban elhangzó történeteket: Komáromy György (1817-1872), Csernovics Péter (1810-1892) és Wenckheim Béla (1811-1879). Ők voltak a korabeli gavallérok megtestesítői, kalandjaik pedig nemcsak a társasági pletykák tárgyát képezték, hanem olykor még a lapok hasábjain is feltűntek, színesítve a korabeli életképet.
Idővel mindannyian komolyabbra fordították a szót, és aktívan részt vettek az 1848-1849-es forradalmi eseményekben. A szabadságharc leverése után pedig külföldön szervezkedtek a Habsburgok ellen. Csernovics például titkos akciót indított, amikor birtokán elrejtette Damjanich János és Lahner György holttestét, így tisztelegve a kivégzett aradi vértanúk előtt. Wenckheim Béla pedig az 1867-es kiegyezés után komoly politikai pályafutásba kezdett: rövid időre miniszterelnöki pozíciót is betöltött, majd belügyminiszterként folytatta tevékenységét, formálva ezzel az ország sorsát.
Komáromy György az 1850-es évek során két évet töltött rács mögött, majd Párizsba költözött, ahol felfedezte a magyar emigráns közösség vibráló életét és kapcsolatai révén új lehetőségekre tett szert.
Klapka-légió parancsnokaként Komáromy feladata az volt, hogy Morvaország irányából átlépve Magyarország területére érkezzen, és fellelkesítse a népet az osztrák elnyomás ellen. Ám hiába próbálta lázba hozni a tömeget, a forradalom szikráját nem tudta meggyújtani, és végül Bismarck, aki anyagi támogatással állt mögötte, feloszlatta a légiót. Kossuth Lajos viszont Komáromyra terhelő vádakat hozott, mondván, hogy a légió felfegyverzésére szánt pénzt eltulajdonította. Ekkor Klapka György, Türr István és mások védelmükbe vették Komáromy nevét. Halála után kilenc évvel a fia levelet írt a torinói remetének, kérve, hogy vonja vissza vádjait, de Kossuth nem volt hajlandó engedni.
Most tegyünk egy időutazást és merüljünk el az 1830-as évek második felében, amikor a fent említett események zajlottak.
Különösen a két nagy vagyonú biharmegyei földbirtokos, Csernovics és Komáromy versengett egymással abban, ki tudja a "lovagiasságban" túllicitálni a másikat. Egy alkalommal Csernovics egy nagyobb társaságot látott vendégül, köztük Komáromyt is. Azt ötlötte ki, hogy egy nagy kádat pezsgővel töltet meg, jégkockákat rakat bele és ebben hűti be az étkezéshez felszolgált tokajit. A pezsgő egyébként nem került az asztalra, azt a kocsisok fogyasztották el. Néhány héttel később Komáromy hívta meg az urakat, akiket a lucullusi ebéd elfogyasztása után parkjának rózsalugasaiba invitált. Mindegyiküket karon fogva egy-egy külön lugasba vezette, végül mindenki "eltűnt". Utólag kiderült, hogy a lugasokat kissé átalakították: mindegyikben egy zománcozott kád állt színig töltve kölni vízzel és a vendégek ebben nyakig elmerülve áztatták a testüket. Ez a "kis tréfa" kerek negyvenezer forintjába került Komáromynak, de ő nem bánta, mert lepipálta Csernovicsot.
Komáromy időnként a párizsi emigráció szalonjainak ragyogó figurájaként tűnt fel, ahol még III. Napóleon császár is kitüntetett figyelemmel fogadta őt.
Egy szép nyári estén az udvarban fényes bált rendeztek, ahol a császár felesége, Eugenia de Montijo, különös vágyat érzett arra, hogy megismerje a csárdás tánc szépségeit. Felkérte Sándor Móricz gróf feleségét, Paula hercegnőt, aki nem csupán a grófnői rangot viselte, hanem Metternich miniszter lánya is volt, hogy válasszon ki egy táncpartnert, és mutassák be a magával ragadó táncot. Paula végül Komáromy grófot választotta ki, akinek tánctudása már messze földön híres volt. Ám egy aprócska akadály nehezítette meg a bemutatót: a zenekar nem ismert egyetlen magyar dallamot sem. Így hát a pár a gróf Almásy Pál füttyére kezdett el táncolni, és a csárdás varázsa között megfogalmazódott a pillanat, amikor a hagyomány és a kreativitás találkozott a táncparketten.
Komáromy halála azonban korántsem volt gáláns: egy salzburgi szállodában megbotlott a lépcsőn és csontjait törve érkezett a földszintre. Persze voltak, akik azt terjesztették, hogy az elsikkasztott pénzek miatt párbajozott és golyó végzett vele.
