Egy érzékeny politikai téma kapcsán került hozzám egy megkeresés, amelyre végül visszautasító választ adtam.
A bírók és az igazságügyi dolgozók körében óriási felháborodást keltett a legújabb megállapodás, amelyet a bíróságok szakmai felügyeletéért felelős Országos Bírói Tanács (OBT) kötött a kormányzattal. Az évek óta esedékes béremelésükért cserébe a bírók beleegyeztek, hogy a kormány reformálja meg az igazságszolgáltatás működését. A tervezett változtatások között szerepel a bírói kinevezések alsó korhatárának 35 évre emelése, a külső pályázók bírói pozíciókra való könnyebb bejutása, valamint a járásbírók áthelyezésének lehetősége a vármegyén belül, bármikor. Eddig több mint ezer bíró és igazságügyi alkalmazott fejezte ki ellenérzését a megállapodással szemben, hangsúlyozva, hogy az alku a kormány és a bírói testület között zsarolásnak minősül, és súlyosan sérti az igazságszolgáltatás függetlenségét.
A botrány kirobbanása után viszonylag rövid időn belül lemondott bírói pozíciójáról Laczó Adrienn, a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának tanácselnöke és a Res Iudicata Egyesület elnökségi tagja, aki több mint húsz éve szolgálja a jogrendet. Pályafutása során számos jelentős ügyet irányított, köztük a korrupcióval vádolt volt fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György perét is. Az ő lemondásának hátteréről és a kormánnyal folytatott megállapodás részleteiről kérdeztük. Az interjú során Laczó Adrienn arról beszélt, mikor kezdett el aggódni az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbítása miatt, és megosztotta tapasztalatait arról, hogy valaha is tapasztalt-e nyomásgyakorlást a munkája során.
Mivel semmi máshoz nem értek a büntetőjogon kívül, így nagy valószínűséggel ügyvéd leszek, de ennél konkrétabbat még nem tudok.
Mit gondol, lesznek mások is, akik esetleg követik a példáját? Hogyan fogadták a döntését a kollégái?
Nem tudom pontosan megfogalmazni. Mindig akadnak olyanok, akik fontolgatják a bírói pálya elhagyását, de ez valóban hatalmas döntés. Szeretném hangsúlyozni, hogy az elhatározásom már jóval korábban megszületett, mint ahogy az Országos Bírói Tanács aláírta volna a kormánnyal kötött egyezményt. Az időbeli egybeesés csupán egy szerencsétlen véletlen. Az azonban biztos, hogy ez nem befolyásolta a döntésemet. Vegyes reakciókat váltott ki, volt, aki meglepődött, míg mások mélyen megrendültek.
A HVG-nek tett nyilatkozatában a lemondása után kifejtette, hogy "az én értékrendem és a szervezeten belüli események már régóta nem találkoznak". Mikor tapasztalta először, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége veszélybe került?
A problémákra való ébredésem 2012-re nyúlik vissza, amikor kényszernyugdíjazások sorozata zajlott a bírók körében. Ekkor vált világossá számomra, hogy a nyugdíjkorhatárt drasztikusan, 70 évről 62 évre csökkentették, ami komoly aggodalmakat vetett fel a jogi rendszer stabilitása és a bírói függetlenség szempontjából.
Ez nem most volt.
Igen, nagyon régen. Akkoriban személyes okokból én kicsit távolabbról figyeltem ezt, de már akkor is az volt a benyomásom, hogy nem voltunk eléggé résen. Lehetett volna egy egységes kiállás a bíró kar részéről. Azonban ez elmaradt, amiből szerintem már nehéz volt visszajönni. Utána szép lassan jöttek a kisebb-nagyobb méltatlanságok, amik aztán idáig vezettek.
A jelenlegi OBT létrejötte és eddigi működése is jelzi, milyen mélyen van a probléma az igazságszolgáltatás rendszerében. Az előző OBT nagyon lendületes, határozott és innovatív volt. Sok konfliktust vállaltak, de egységben mozogtak. Sokan abban reménykedtünk, hogy ugyanebben a szellemiségben működik majd az új OBT is. Ha nem is feltétlenül állnak bele ennyire a konfliktusokba, legalább szükség esetén határozottak lesznek. A jelek arra utalnak, hogy nem így történt.
Nyilván 2010 előtt is voltak problémák és történtek szakmai hibák, hiszen az igazságszolgáltatás egy akkora komplex rendszer. De a döntéshozók részéről nem észleltem olyan törekvéseket, amiknek kifejezetten a bírói függetlenség csorbítása lett volna a céljuk. Mindenki azért dolgozott, hogy menjen a szekér. Most már nem ezt látom.
Volt olyan alkalom a munkája során, amikor tapasztalt valamilyen formájú nyomásgyakorlást?
A saját ítélkezési tevékenységem során nem tapasztaltam ilyesmit. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt egy különösen érzékeny politikai ügy kapcsán érkezett hozzám egy kérés, amely az ügy kiosztására vonatkozott. Ekkor egyértelműen nemet mondtam. Végül a kialakult döntés megfelelt az elvárásoknak, de úgy érzem, hogy szakmai szempontból talán másfajta megközelítés lett volna a megfelelő, bár az ügy részleteit nem ismertem mélységében. Ezzel kapcsolatban nem szeretnék többet mondani. Egyébként úgy vélem, hogy nem gyakori, hogy konkrét bírót keresnek fel ilyen jellegű kérésekkel, főleg ha tudják, hogy az illető valószínűleg elutasítaná az ilyen próbálkozásokat.
Elképzelhető, hogy a dermesztő hatás önmagában is elegendő ahhoz, hogy komoly hatással legyen a jogi eljárásokra. De vajon milyen mértékben befolyásolhatja a bírók döntéshozatali folyamatát? Az érzelmi és pszichológiai tényezők, amelyeket ez a hatás kiválthat, jelentős szerepet játszhatnak a bírók ítéleteiben. A félelem vagy a szorongás, amelyet egy ilyen hatás kivált, torzíthatja az objektív mérlegelést, és megnehezítheti a jogi normák tiszta értelmezését. Érdemes megvizsgálni, hogy a bírók hogyan küzdenek meg ezekkel a belső feszültségekkel, és hogyan próbálják megőrizni a pártatlanságukat egy olyan környezetben, ahol a dermesztő hatás folyamatosan jelen van.
Igen, a dermesztő hatás sok mindenre elég. Például nem merik megfogalmazni a véleményüket szakmai kérdésekben. Nem is nagyon vannak már olyan fórumok, ahol szabadon lehetne ilyesmiről beszélgetni. Én 28 évet töltöttem az igazságszolgáltatásban, régebben egészen más hangulat uralkodott. Élénk szakmai viták folytak, a bírók akár negatív véleményt is meg mertek fogalmazni. Mostanra ez teljesen megszűnt.
Tehát akkor nem feltétlenül arról van szó, hogy nem mernek meghozni bizonyos ítéleteket.
A bírák kiválasztási és előmeneteli rendszere rendkívül összetett tényező, amely jelentős hatással van a szakma jövőjére. Sok bíróban felmerülhet a nyomás, hogy bizonyos vélemények megfogalmazásától tartózkodjanak, különösen, ha azok ellentétesek a közvéleménnyel vagy a feletteseik elvárásaival. Ez a félelem hozzájárulhat ahhoz, hogy a bírók inkább kerülni próbálják a konfrontációt, így idővel egyfajta skatulyába kerülnek, ahol "renitensként" tartják őket számon, ami a karrierjük szempontjából hátrányos következményekkel járhat. Emellett a jelenlegi kiválasztási rendszer és a bírák alulfizetettsége is komoly akadályt jelent a tehetséges fiatalok számára. Kevesen hajlandók éveket eltölteni egy irodában, várva arra, hogy lehetőségük nyíljon a bírói pályán elindulni. Miközben a bírói karban található kiváló képességű és elhivatott kollégák számos pozitív példát képviselnek, az utánpótlás folyamata komoly kihívásokkal küzd, ami hosszú távon is veszélyeztetheti a szakma minőségét.
A tiltakozó bírók hangsúlyozzák, hogy a megállapodás következményeként sérül a bírói függetlenség, amely alapvető pillére a jogállamiságnak. A bírák és az igazságügyi dolgozók megfelelő javadalmazása elengedhetetlen ahhoz, hogy a jogrendszer pártatlanul és hatékonyan működjön. Ha a bírák anyagi helyzete instabil, akkor a döntéseik függetlensége is megkérdőjelezhetővé válik, ami a társadalom egészére nézve komoly problémát jelent. A bírói függetlenség hiánya azt eredményezheti, hogy a jogalkalmazók politikai vagy gazdasági nyomás alá kerülnek, így a törvények alkalmazása nem a jogi normák, hanem az érdekek mentén történik. Ez csökkenti a jogrendszerbe vetett bizalmat, ami hosszú távon aláássa a társadalmi kohéziót és a demokratikus értékeket. Ha az emberek úgy érzik, hogy a bíróságok nem képesek igazságot szolgáltatni, akkor a társadalmi feszültségek nőhetnek, és a konfliktusok elmélyülhetnek. Végső soron tehát a bírói függetlenség védelme nem csupán a jogi szakma érdeke, hanem az egész társadalom stabilitásának és jólétének alapja, hiszen a jogállamiság garantálja, hogy mindenki egyenlő bánásmódban részesüljön és az igazságosság elvei érvényesüljenek.
A felvilágosodásban azért találták ki a hatalommegosztás elvét, hogy ellensúlyozzák a király túlhatalmát. A köztársaságokban a végrehajtó hatalom és a törvényhozó hatalom általában együtt mozog, hiszen az alakíthat kormányt, aki többségben van a parlamentben. Egyedül a harmadik hatalmi ág, az igazságszolgáltatás védheti meg az átlagembert vagy egy kisvállalkozást ettől az állam túlhatalmától. Ha azonban gyenge ez a láb, nem lesz képes megvédeni a kisembert az állammal szemben, egyen szó államigazgatási-, adó- vagy építésügyi döntésekről.
Az állampolgárok joggal táplálhatnak reményeket afelől, hogy igazságtalanság esetén az állam vagy magánszemélyek által okozott sérelmekre választ kapnak. A bírók tevékenységét kizárólag a törvények és a tények irányítják, így függetlenek a külső befolyásoktól. Bár előfordulhat, hogy az ítélet nem mindenki tetszését nyeri el, mégis fontos, hogy egy olyan döntés születhessen, amely a lehető legjobban tükrözi az igazságosság elvét. Ezt a fundamentális elvet azonban könnyen veszélyeztetheti a bírói függetlenség hiánya, legyen szó akár intézményi, akár egyéni nyomásról.
Az átlagember mennyire van tudatában annak, hogy hosszú évek óta komoly gondok vannak az igazságszolgáltatás függetlenségével? Mennyire élik meg mindennapi életükben a jogi rendszer esetleges torzulásait, és hogyan hat ez a bizalmukra a társadalom igazságosságával szemben?
Bízom benne, hogy a helyzet még nem vált széles körben észlelhetővé, és ebben nagy szerepet játszik kollégáink fáradhatatlan munkája. A rendszer kihasználja ezt a helyzetet, hiszen a bírók többsége hivatástudatból végzi a tevékenységét. Ők azért választották ezt a pályát, mert valóban szenvedélyesen érdeklik őket a jog és az igazságszolgáltatás. Ha nem így lenne, már régen elhagyták volna a szakmát, hiszen Magyarországon a bírósági munka anyagi megbecsültsége messze nem ideális. Aki viszont még mindig itt van, az a méltatlan körülmények ellenére is mindent elkövet, hogy tudását a legjobban kamatoztassa. Azonban egy idő után ez a helyzet már nem tartható fenn, mert kontraproduktívvá válik, és a túlzott elkötelezettség a rendszer rovására mehet.
A bírók és az igazságügyi alkalmazottak bére utoljára 2022-ben emelkedett, miközben az infláció jelentős mértékben erodálta a vásárlóerejüket. Ennek következtében sokan elhagyták az igazságszolgáltatást az utóbbi években. Munkája során milyen tapasztalatokat szerzett az alulfizetettség hatásairól?
A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumában tevékenykedő bíróként most éppen az elsőfokú ügyek világában járok, de ez az állapot nem tart már sokáig. A nyári időszakban 23 bíró végezte el ezeket a feladatokat teljes munkaidőben, azonban hónapok óta csupán 15 igazságügyi alkalmazott segíti őket. Ők a háttérben dolgoznak, készítik el a jegyzőkönyveket, küldik ki az idézéseket, és töltik ki a szükséges nyomtatványokat. Egyszóval hatalmas terhet vesznek le a bírók válláról, lehetővé téve számukra, hogy a jogi ügyekre koncentráljanak.
A legkomolyabb büntetőügyek kezeléséhez nem csupán egy bíróra van szükség, hanem egy bírósági titkárra is, aki szakmai támogatást nyújt. Régebben törekvések folytak arra, hogy ez a gyakorlat megvalósuljon, de sajnos ma már messze vagyunk ettől a céltól. A bírósági titkárok időtartama jelentős részét a jegyzőkönyvek elkészítésével töltik, mivel nincsenek elegendő kezek, akik átvennék tőlük ezt a feladatot. Az utolsó évben sok tapasztalt kolléga távozott, akiket nem lehet pótolni egy új, tapasztalatlan munkavállalóval. Hallottam arról is, hogy többen más területeken kerestek új lehetőségeket, például az egyikük az Aldiban helyezkedett el, míg egy másik a családsegítő szolgálathoz csatlakozott.
Kicsit visszatérve az OBT szerepére, érdemes megvizsgálni, hogy milyen változások történtek az új összetétel kialakulásával. Csak annyiról van szó, hogy az új tagok inkább békésebb megközelítést képviselnek, vagy ennél mélyebb a különbség?
A bírók többsége hajlamos arra, hogy távol tartsa magát a közéleti eseményektől, csupán a csendes munkavégzésre törekszik. Ez egy ideális állapot lenne, azonban a jelenlegi körülmények között nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust. Kétségtelen, hogy az előző Országos Bírói Tanács (OBT) aktivitása sok kolléga számára túlságosan intenzív volt, ami arra utalhat, hogy a bírói közösségben megfogalmazódott a vágy egy kevésbé konfrontatív OBT iránt. Azonban mostanra világossá vált, hogy ez a megközelítés nem tartható fenn, mivel a bírák olyan helyzetekbe kerülnek, amelyek megkívánják a határozott és elkötelezett fellépést. A jelenlegi OBT ebben a kontextusban nem képes megfelelően teljesíteni ezt a feladatot.
2022 során a kormánymédia teljes gépezete a Országos Bírói Tanács (OBT) két tagjának lemondására szólított fel, miután azok David Pressman amerikai nagykövet látogatását követően nyilvánosságra kerültek. Az ilyen irányú lejárató kampányok talán azt a benyomást keltették sok bíróban, hogy a jövőben óvatosabb, kevésbé konfrontatív irányvonalra lenne szükségük?
Egyértelműen állíthatom, hogy ebben nincs kétségem. Elképzelhető, hogy voltak olyan bírók, akik úgy vélték, hogy a bírói kar érdekeit ügyesebben lehet képviselni egy kicsit rugalmasabb megközelítéssel. Ez egy teljesen elfogadható nézőpont, de a jelenlegi megállapodás világosan jelzi, hogy ez a módszer nem bizonyult hatékonynak.
Az igazságszolgáltatás jelenlegi helyzetében nem lehet semlegesnek maradni. Vagy belesimulunk vagy ellenállunk.
Úgy vélem, hogy a bírói kar mostanra már mindinkább felismeri: léteznek olyan befolyásolási kísérletek, amelyekkel szemben határozottan fel kell lépniük.
Senyei György, a bíróságok központi igazgatási szerveként működő Országos Bírói Hivatal elnöke a 24.hu-nak adott interjújában azzal indokolta a megállapodás aláírása mellett, hogy különben nem lett volna béremelés.
Kizárt, hogy elfogadjam ezt, hiszen ezzel a zsarolásnak adunk teret. Ezzel azt is elismerjük, hogy a kormány a bírók béremelését feltételekhez köti, ami számomra teljesen elfogadhatatlan. Az ígért béremelés ráadásul messze elmarad attól a szinttől, amit az OBH elnöke is indokoltnak tartott. Egy ilyen megállapodás elfogadása nem más, mint a kompromisszum hiánya. Nem támogathatjuk ezt a gyakorlatot. Ha egy reformtervezet valóban hasznos, akkor akkor is támogatjuk, függetlenül attól, hogy van-e rá keret vagy sem. Rendkívül tisztességtelen összekapcsolni a két kérdést. Mindenki, aki részt vett ebben a megállapodásban, helytelen döntést hozott.
Mi történt volna, ha nem fogadták volna el a megállapodást?
Nehezen tudom követni a kormány vezetésének gondolkodásmódját. Ugyanakkor úgy érzem, hogy az igazságszolgáltatás egyes részei a működésképtelenség határán egyensúlyoznak. Nem tartom elfogadhatónak, hogy a kormány számára az igazságszolgáltatás leállása opció legyen. Véleményem szerint lett volna lehetőség alkura, ha már egyáltalán szóba került az egyeztetés. A nyáron az Európai Bizottsághoz benyújtott panaszunkban hangsúlyoztuk, hogy a bírói függetlenség szempontjából elengedhetetlen a megfelelő bérezés, amely nem lehet alku tárgya, főleg nem évente. A különböző magas rangú köztisztviselők és miniszterek jövedelme is egy objektív rendszerhez van kötve. Ehhez hasonló megoldásra lenne szükség a bírók esetében is, hogy megszűnjön a bérkérdésből adódó zsarolási lehetőség.
Lehetséges, hogy a kormány tudatosan alakította úgy a bérpolitikáját, hogy 2022 óta nem emelte a bírók és az igazságügyi dolgozók javadalmazását? Ez a lépés talán része egy átfogóbb stratégiai tervnek, amelynek célja a költségvetési megszorítások fenntartása vagy a közigazgatás reformjának elősegítése.
Valószínű, hogy nem állunk a figyelem középpontjában. Ráadásul nem is egy széleskörű és hangos csoport vagyunk. Elvárni tőlünk komoly ellenállást nem lenne szerencsés, hiszen politikai ügyekben óvatosan kell lépnünk. Elképzelhető, hogy a kormány nem is kívánja megkönnyíteni a bíróságok működését. Legalábbis a jelenlegi megállapodás alapján nem látom, hogy bármiféle szándék lenne arra, hogy megfelelő forrásokkal támogassák az igazságszolgáltatás zökkenőmentes működését.
Milyen következményekkel járhat az OBT elnökének lemondása a megállapodás szempontjából?
A megállapodás elfogadását támogató tagok, köztük a volt elnök is, továbbra is az Országos Bírói Tanács tagjai maradtak. Ezzel lényegében azt üzenték, hogy nincs mit aggódni. Ha valóban komolyan vették volna, hogy a bírói kar jelentős része kifejezte, hogy a megállapodás nem volt helyénvaló, akkor lemondással reagáltak volna.
Melyik javaslatot véli a legnagyobb kihívásnak az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzése szempontjából?
Ami látványos, hogy csupán két konkrétum szerepel a megállapodásban, mégpedig a bírói alsó és felső korhatár megemelése. Azt gondolom, hogy ez annál azért sokkal jelentősebb változás, mint hogy ezt egy teljesen előkészítetlen megállapodásban rögzítsék.
A korhatár módosítása miért lehet hátrányos az igazságszolgáltatásra nézve?
A 30 évről 35 évre történő korhatár-emelés elsőre talán apróságnak tűnik, de ez az öt év jelentős hatással lehet egy ember karrierjére. A tervezett modell szerint a leendő bírák nem a pályájuk elején, hanem inkább annak közepén lépnének be az igazságszolgáltatás világába. Ez világosan mutatja, hogy a kormány célja, hogy a jelöltek lehetőleg kívülről, más szakmai háttérrel érkezzenek. Az angolszász országokban a bíróvá válás folyamata még később, 40-45 éves korban történik, ám ott a bírói szerep és a vele járó megbecsülés teljesen más dimenziókat ölel fel. Nem látom, hogy a bírói pálya vonzóbbá válna a korhatár emelésével. Akik 25 évesen végzik el a jogi egyetemet, 35 éves korukra valószínűleg már jelentős karriert építettek ki maguknak.
Miért hagyná ezt ott a bírói pulpitus kedvéért, ami rengeteg nehézséggel jár? Nagy valószínűséggel nem a legtehetségesebbek jelentkeznek majd bírónak.
Évtizedek óta úgy működik a rendszer, hogy az egyetem után a bíróságokon gyakorolnak, tanulnak, szocializálódnak, akik bírónak készülnek. Ők nem fogják kivárni, hogy öt év helyett tíz évig dolgozzanak olyan munkakörökben, ami nem jár túl nagy anyagi megbecsültséggel és kevés önállóságot biztosít. A teljes fogalmazói és bírósági titkári gárda pánikban van, hiszen az egész életüket arra tették fel, hogy bírók legyenek. Erre most lehúzzák a rolót előttük. Szerintem akkora lépés az alsó korhatár felemelése, hogy sokan megfontolják majd a pálya elhagyását. De mondom, újra lehet gondolni ezt a modellt, csak jóval lassabban és több egyeztetéssel. Csak én most nem látok érvet az átalakítás mellett. Arra sem látok garanciát, hogy ettől jobb lesz a rendszer.
Lát lehetőséget arra, hogy sikerüljön kibújni a kormánnyal kötött megállapodás alól?
Nem kell kifarolni a megállapodásból, mivel egyáltalán nincs kötőereje, és mint írásmű, meglehetősen silány minőségű. Igazából egyik oldalról sem szerepel benne értelmes vállalás. A fizetésemeléssel kapcsolatban sincs benne semmiféle konkrétum, mert az nem konkrétum, hogy három év alatt átlagosan 48 százalékkal emelik a béreket.
A reformjavaslatokkal kapcsolatban olyan kereteket alkottak, amelyekből a jövőben konkrét jogszabálytervezetek születhetnek. Ezeket elvileg újból véleményezni kellene az OBT segítségével, lehetőleg már egy új összetételű OBT keretein belül. Úgy vélem, hogy az egész megállapodás célja az volt, hogy demonstrálja az Európai Unió felé: a bírák különféle képviseleti szervei támogatják a kormány reformjait. Azonban most, a bírók határozott tiltakozása révén egyértelmű és látványos kudarcot vallott ez a szándék, hiszen világosan kifejezték, hogy nem értenek egyet a megállapodás tartalmával.
Mit gondol, milyen lépéseket tehetnének a bírók annak érdekében, hogy a kormány által előterjesztett reformok ne lépjenek életbe a jelenlegi formájukban, miközben a várt béremelés is realizálódjon? Milyen stratégiák segíthetnének abban, hogy a bírói érdekek és a kormányzati szándékok egyensúlyba kerüljenek?
Nehezen lehet egyértelmű választ adni, mivel ezek olyan kérdések, amelyekre nem rendelkezünk közvetlen befolyással. Ráadásul a megállapodásban található javaslatok annyira felszínesek és tartalomtalanok, hogy nem igazán formálhatunk róluk érdemi véleményt. Úgy vélem, hogy Magyarországon nincs olyan bíró, aki ne érezné szükségét a reformoknak, de mindenképpen olyan átgondolt és szervesen kidolgozott változtatásokra van szükség, amelyek mélyebb hatást gyakorolnak. A megállapodásban szereplő intézkedések ugyanis az igazságszolgáltatás minden szintjét érintik, beleértve a bírósági struktúrákat és az egyéni karrierutakat is.
Az OBH elnöke egy nemrégiben adott interjúban kifejezte, hogy nem áll rendelkezésére információ arról, milyen jogszabályok fognak keletkezni a megállapodásban szereplő javaslatok nyomán.
Ezért nem kellett volna aláírni, hiszen ezzel tulajdonképpen adtunk egy biankó csekket a kormánynak, amivel azt mondtuk, hogy a főbb pontokkal egyetértünk, miközben nem ismerjük a tartalmukat.
Mi lehet a jó stratégia a tiltakozó bírók részéről ebben a helyzetben?
Kiderült, hogy van erő a szervezetben. Nem olyan apatikus, mint amilyennek korábban látszott. Ezt az erőt fel kell használni annak érdekében, hogy valóban bevonjanak minket egy párbeszédbe. Természetesen elfogadjuk, hogy nem mi vagyunk a jogalkotók, de a róluk szóló reform kidolgozásban részt kell vennünk. Ezt akkor tudjuk a legjobban megjeleníteni, ha egységenként, például vármegyénként nagyon hangosan mondjuk, hogy amit eddig elértünk, az kevés. Az a minimum, hogy az OBT igennel szavazó tagjai lemondjanak.
