A mizokinézia jelensége mögött álló okok viszonylag egyszerűek lehetnek. A National Geographic cikkében részletesen tárgyalják, hogy milyen mechanizmusok és környezeti hatások befolyásolják ezt a különös jelenséget. Érdemes elmélyedni a kutatásokban, hisz
Ha önt is zavarja, amikor valaki az ujjaival dobol, rágja a körmét, vagy éppen a haját babrálja, akkor valószínűleg ön is mizokinéziával küzd.
A mizofónia jelenségét sokan ismerik, és ez a különös érzékenység egyes hangok iránt sokakat érint. Vannak, akik kifejezetten rosszul érzik magukat, ha például valaki rágcsál vagy az ujjait ropogtatja a közelükben. Ezen kívül, bizonyos ismétlődő mozgások – amelyek gyakran kényszeres jellegűek – szintén kiválthatják ezt a kellemetlen érzést, még ha nem is járnak hanggal. Ilyen lehet például a hajunk babrálása, a tincsek csavargatása, vagy akár a gyűrűnk forgatása is.
A mizofónia olyan állapot, amely a gyűlölt hangokkal foglalkozik, míg a mizokinézia a nemkívánatos mozdulatokkal kapcsolatos érzéseket jelenti. Egy nemrégiben készült kutatás alapján a népesség körülbelül harmada tapasztalhatja meg ezt a jelenséget valamilyen formában.
Nemrégiben a Brit-Columbiai Egyetem bemutatott egy izgalmas új kutatást, amely a mizokinézia, vagyis a mozgásra való túlzott érzékenység okait célozta meg. A kutatás során alaposan kikérdeztek olyan résztvevőket, akik tapasztalatokat szereztek e rendellenességben. Az alanyok elmondása szerint már a legapróbb, akár észrevétlen mozgások is képesek elterelni a figyelmüket, és erős, negatív érzelmi reakciókat válthatnak ki belőlük.
Gondoljunk bele olyan intenzív érzésekbe, mint a tomboló düh, a mindent elborító félelem, vagy akár a fizikai fájdalom, amelyet egyesek tapasztalnak, amikor bizonyos zavaró ingerekkel találkoznak. Ezek az érzelmek arra ösztönzik a mizokinéziában szenvedőket, hogy mindenáron elkerüljék azokat a helyzeteket és embereket, amelyek kiválthatják ezeket az érzéseket. Ennek következtében sokan inkább visszahúzódnak a társasági életből, sőt, akár a közeli családtagjaikat is igyekeznek távol tartani, hogy megóvják magukat a szorongástól és a feszültségtől.
A kutatók összesen 21 érintettel készítettek mélyinterjúkat, és ezekből többek közt az is kiderült, hogy a mizokinézia gyakran együtt járt a mizofóniával is. A legfontosabb hatások közt volt a figyelem képességének elvesztése, ilyenkor az érintett kizárólag az idegesítő mocorgásra tud figyelni. Feszültté válik az ember, és amint az egyik alany elmondta "az egész szervezetem valamiféle készültségi állapotot vesz fel, olyasmit, mint amikor úgy érzed, hogy valaki követ, aki árthat neked".
Az érintettek között meglehetősen elterjedt jelenség, hogy bár alapvetően békés lelkek, egy hirtelen mocorgás láttán fékevesztett düh, undorral vegyítve, tör rájuk. Néhányan olyan gondolatokat osztottak meg, amelyeket soha nem valósítanának meg, de „ha valaki az asztalomon dobol az ujjával, legszívesebben elővennék egy kést, és levágnám azt a kezet.”
Ezeken az érzelmi reakciókon túl sokan tapasztalnak testi tüneteket is, mint például a szívverés felgyorsulása, hidegrázás, megemelkedett vérnyomás, remegés, nehézlégzés és hányinger. Az emberek különböző módokat találnak arra, hogy elkerüljék ezeknek a mozgásoknak a felfedését. Van, aki hatalmas monitort helyez el az íróasztalán, hogy ne lássa munkatársait, míg mások kapucnit viselnek, hogy minimalizálják a perifériás látóterükbe kerülőket. Néhányan megpróbálják utánozni azokra a helyzetekre adott reakciókat, de a tapasztalatok szerint ez ritkán hoz megkönnyebbülést vagy várható eredményt.
Volt egy ismerősöm, akinek a romantikus élete komoly kihívásokkal nézett szembe, és emiatt sokszor kényelmetlen helyzetbe került, amikor el kellett magyaráznia a partnereinek, mit is jelent számára ez az állapot. "Nagyon nehéz igazán mély kapcsolatokat kialakítani és fenntartani. Most a 40-es éveimben járok, és eddig csupán három olyan kapcsolatom volt, amelyet hosszú távúnak lehetne nevezni. Mindegyik nagyjából egy évig tartott, ráadásul a távolság miatt nem kellett túl gyakran találkoznunk, ami talán megkönnyítette a dolgot."
Valaki úgy fogalmazott, hogy aki nincs megérintve ezzel az állapottal, az soha nem fogja igazán felfogni, mit is jelent mindez. Mások számára a mizokinézia még inkább megnehezítette a családi kapcsolatok fenntartását; különösen kihívást jelentett olyan rokonokkal, sőt akár szülőkkel is időt tölteni, akik hajlamosak voltak ismétlődő mozgásformákra.
Nagyon nehéz kifejezni másoknak, ha valaki mizokinéziában szenved. Az érintett gyakran zavarba jön, amikor arról van szó, és csak a legközelebbi barátok vagy családtagok tudnak erről a problémáról. Ez azt jelenti, hogy sokan nem érzik szükségét, hogy megosszák másokkal, hogy egy adott mozdulat – amely számukra teljesen természetes, és talán észre sem veszik, hogy mi történik – milyen hatással van rájuk. Munkatársak és ismerősök között sokan számoltak be kellemetlen tapasztalatokról; voltak, akik kifejezetten rosszindulatból próbálták provokálni őket a mizokinéziájuk tudatában. Sajnos még olyan is akadt, aki a saját édesanyja volt...
Pozitív hozzáállásról, megértésről csak a legközelebbi barátok és családtagok részéről számoltak be néhányan, főként azután, hogy az alany meg tudta őket győzni, hogy ez egy valós elváltozás. Ezekben az esetekben az illetők is igyekeztek a lehető leginkább odafigyelni ezekre az önkéntelen mozdulatokra, és sokszor sikerült is fékezni e mozdulataikat.
A kutatók arra jutottak, hogy a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az érintettek nem tudják elvonni a figyelmüket a kiváltó tevékenységről, ha egyszer észrevették, már nem tudták nem észrevenni. Ez összhangban van azzal, amit a vizuális figyelemről tudunk. Az itt feltártak segíthetnek az érintettek kezelésében, és további kutatásokhoz is információkat, kiindulást nyújthatnak. Remélhetőleg több megértést is hozhatnak azok számára, akik szenvednek ettől a meglepően gyakori állapottól.
