Eső után az ezer tó sivataga varázslatos, másvilági tájjá alakul, ahol a cseppek tánca életre kelti a természetet.

A Lençóis Maranhenses nem egy átlagos sivatag: az év egy részében rengeteg eső árasztja el a homokdűnék közötti medencéket, és kristálytiszta vízű lagúnákat hoz létre, ahol strandolni is lehet.

A brazíliai Lençóis Maranhenses Nemzeti Parkban Dél-Amerika egyik leglenyűgözőbb tája tárul elénk: vakítóan fehér homokdűnék sorakoznak egymás mellett, szinte geometrikus rendben, ameddig csak a szemünk ellát. Nem meglepő, hogy ezt a 1550 négyzetkilométeres varázslatos vidéket "Maranhão dunnái" néven emlegetik; a homokdombok látványa olyan, mint egy óriási, felborzolt ágyneműtakaró, amely a természet keze által lett formálva.

A Lençóis Maranhenses lenyűgöző táját két folyó szeli át, amelyek a kontinens mélyéből hoznak homokot az Atlanti-óceán partjára, miközben számos tonna üledéket raknak le Brazília északon fekvő partjainál. Azonban a Maranhão államban található nemzeti parkban a homok nem csupán passzívan várakozik. A száraz évszak beköszöntével, különösen október és november hónapokban, az óceán felől érkező erős szelek varázslatos módon visszafújják a homokot a szárazföld belseje irányába, akár 50 kilométeres távolságra is. E folyamat eredményeként keletkeznek a parkot híressé tevő, impozáns formájú dűnék, amelyek a természet csodálatos alkotásai.

Az év bizonyos időszakaiban a táj olyan képét mutatja, mint egy igazi sivatag: csak végtelen homoksivatag, ahol szinte alig találunk növényeket. Ám a park valójában messze nem sivatag; évente körülbelül 120 centiméter csapadék áztatja a földet, míg a hagyományos sivatagokban csupán 25 centiméter esőcsepp hullik le.

Januártól júniusig tartó időszakban, özönvízszerű esőzések zúdulnak a tájra, a csapadék pedig a dűnék közötti völgyekben gyűlik össze. Ennek következtében számtalan kristálytiszta, kékeszöld lagúna formálódik, melyek varázslatos látványt nyújtanak. Ez a különleges jelenség adta a hely közismert nevét: az ezer tó sivataga.

Július hónapjában, amikor a víz mennyisége a csúcspontjára hág, számos lagúna lenyűgöző méretekkel bír: több mint 90 méter hosszúak és akár 3 méter mélyek is lehetnek. A látogatók felfedezhetik a varázslatos dűnéket és lagúnákat, ahol nemcsak a hűsítő fürdőzés élvezhető, hanem a kite-szörfösök is megtalálják számításaikat. Egyes helyeken a víz hőmérséklete akár a 30 fokot is elérheti, ami igazi paradicsommá varázsolja a környéket. Ez a földöntúli, Instagramra tökéletes táj az utóbbi években rengeteg turistát vonzott, akik a homokdűnék tetejéről ugranak a kristálytiszta vízbe, hogy felfedezzék a természet csodáit.

Természetesen, ahogy az lenni szokott a közösségi médiában elterjedt, gyönyörű képek és videók világában, a valóság gyakran másképp mutatkozik meg. Amikor a turisták özönlik el a helyszínt, és mindenki izgatottan várja, hogy elkészíthesse „azt” a tökéletes fotót, amelyet majd megoszt a közösségi oldalakon, a varázslat néha elveszik a tömeg forgatagában. Ennek ellenére a táj szépsége továbbra is lenyűgöző, és a természet csodái még a legzajosabb pillanatokban is képesek magukkal ragadni az embert.

Aki szeretné felfedezni a terepet, mindenképpen kísérővel menjen, mert a park hatalmas, és könnyű eltévedni. A megközelítése sem egyszerű, a közeli Barreirinhas városából dzsippel szállítják a turistákat, és egy folyón is át kell kelni uszályon, mielőtt elérik az ezer tó sivatagát.

Bár a vízzel teli lagúnák csupán időszakos jelenségek, ez nem zárja ki, hogy gazdag élet rejlik bennük. Az egymással összekapcsolódó lagúnák a közeli folyókhoz vezető csatornák révén lehetőséget adnak a halaknak, hogy bejussanak ezekbe az átmeneti vízfelületekbe. Például a pásztás farkashal a száraz évszakot nyugalomban tölti, mélyen elásva magát a homokba, hogy a nedves iszapot elérje. Ekkor csendben várakozik, hogy a csapadékos időszak elérkezzen, amikor a lagúnák újra megtelnek vízzel. Ekkor aztán előbújik rejtekhelyéről, hogy jóízűen lakmározzon a rovarokból és más halakból, amelyek az átmeneti nyári otthonába érkeznek.

Ám amilyen gyorsan létrejött a különleges vízi világ, olyan mulandó: amint visszatér a száraz évszak, az egyenlítői napsugarak gyorsak felmelegítik a területet, és a vízszint egyetlen hónap alatt akár egy métert is csökkenhet. Az ezer tó sivatagát a legjobb július és szeptember között felkeresni, amikor bőségesen van víz a medencékben, és nincs túl meleg. Októberre a szél felerősödik a térségben, ami nem túl élvezetes élmény a homokos tájon.

A dűnék között megbúvó zöld foltokon két apró település rejtőzik, mindkettő alig több mint kilencven lelket számlál. A helyiek főként halászattal és mezőgazdasággal keresik a kenyerüket, ám a parkba érkező egyre gyarapodó látogatószám arra ösztönzi őket, hogy új lehetőségeket fedezzenek fel.

Manu és Maria a Baixa Grande nevű településen született és nőtt fel, ma már férj és feleségként átalakították a pálmaleveles tetejű házuk egy részét, hogy kiadják a turistáknak. A férfi, aki egykor halász és farmer volt, most a látogatókat kalauzolja a dűnék között, a növekvő bevételeknek köszönhetően a családjának jobb életkilátásai lettek.

A környék folyamatos fejlődése mellett a közlekedési lehetőségek is jelentős javuláson mentek keresztül: 2002-ben új autópálya készült el, amely összeköti Maranhão állam székhelyét, São Luíst és Barreirinhas városát. Utóbbi település a lenyűgöző Lençóis Maranhenses Nemzeti Park bejárataként szolgál. Azóta évente több mint 60 ezer látogató érkezik, hogy felfedezze az ezer tóból álló sivatagos tájat, amely valódi természeti csoda.

Népszerű célpont a park keleti határán fekvő Atins óceánparti kisváros is, ahol a homok és a sós víz találkozik. Arrafelé hatalmas szélerőművek uralják a tájat, előrevetítve a további fejlődést és változást. Ugyanazokat a szeleket, amelyek a homokdűnéket formálták, most arra használják, hogy energiát termeljenek a jövő számára.

A fejlődő idegenforgalom jelentős hatással van a helyi közösségek életére és a régió gazdasági helyzetére. Azonban felmerül a kérdés, vajon képesek vagyunk-e fenntartható módon megóvni az ezer tó varázslatos sivatagát, vagy a klímaváltozás és a folyamatos növekedés iránti vágy véglegesen átalakítja ezt a páratlan tájat.