Szegeden tragikus baleset történt, melynek következtében egy férfi életét vesztette a tűzben.


Idén, mindössze egy héten belül, már a harmadik szívszorító lakástűz esemény rázta meg az országot.

Hétfő késő este tűz ütött ki Szegeden, a Negyvennyolcas utcában, ahol egy 15 négyzetméteres melléképület lángra kapott. Az épület, amelyet lakásként használtak, egykori gyárterület része volt, és a lángok gyorsan terjedtek benne.

A tűzoltók percek alatt a helyszínre értek, ahol egy lakóház udvarán található külön épületben volt tűz. A tűzoltók eloltották a lángokat, az épületben pedig megtalálták annak halálra égett lakóját. Életét mér nem lehetett megmenteni.

Idén eddig három tragikus lakástűz következett be, melyek áldozatai mindannyian elveszítették életüket. Az újév első napján Törökbálinton, míg másnap Szászbereken egy-egy ember szenvedett végzetes következmények miatt.

Related posts