Hevesy György, a Nobel-díjas kémikus, 140 évvel ezelőtt jött a világra. Élete és munkássága jelentős hatással volt a tudományos közéletre, és öröksége ma is inspirálja a kutatókat világszerte.

Száznegyven esztendővel ezelőtt, 1885. augusztus 1-jén, ezen a napon látta meg a napvilágot Hevesy György, a Nobel-díjas kémikus, aki tudományos munkásságával maradandó nyomot hagyott a kémia világában.

Jómódú, kikeresztelkedett budapesti zsidó család ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot Bischitz György. Apja élelmiszert szállított a hadsereg számára turai birtokukról, ami 1904-ben nemesi címet eredményezett számukra; ekkor változtatták nevüket Hevesyre. György egyetemi tanulmányait Budapesten és Berlinben végezte, majd Freiburgban szerezte meg fizikai doktorátusát. Ezt követően a zürichi műegyetemen tanársegédként dolgozott Richard Lorenz irányítása alatt. 1911-ben az angliai Manchesterbe került, ahol Ernest Rutherford atomtudós laboratóriumában tevékenykedett, és itt alakított ki szoros barátságot a dán Niels Bohrral. 1912-1913-ban Bécsben Friedrich Paneth mellett a radioaktív nyomjelzés kutatásával foglalkozott, melyről 1913-ban Budapesten tartott előadást.

Egy atommagnak létezhet stabil és radioaktív változata is, amelyeket a tudományos világban izotópoknak hívunk.

Az első világháború négy éve alatt katonaként szolgált Besztercebányán és Nagytétényben. A Tanácsköztársaság idején, 1919-ben Kármán Tódor felkérésére a Budapesti Tudományegyetem fizikai kémia tanszékének tanára lett, ezért a kommün bukása után megvonták előadási jogát. 1920-ban Bohr koppenhágai laboratóriumába hívta, 1926-tól a freiburgi egyetem szerves kémiai professzora és fizikai-kémiai intézetének igazgatója lett. 1930-34 között a New York-i Ithaca egyetem professzora is volt, kutatásait a Rockefeller Alapítvány támogatta. Később Dániában, ismét Bohr intézetében dolgozott, 1943-ban a nácik elől családostul Stockholmba menekült, és az ottani egyetemen a szerves kémia professzora lett, 1946-ban felvette a svéd állampolgárságot.

A történet szerint, amikor 1940 tavaszán a német csapatok Dániába léptek, Niels Bohr csupán néhány óra állt rendelkezésére, hogy megóvja kollégái, Max von Laue és James Franck Nobel-díjait. A helyzet rendkívül kritikus volt, hiszen Németországban szigorúan tiltotta az arany exportját, és a díjak nagyméretű érméire a tudósok nevei is fel voltak vésve. Ha a német hatóságok rátalálnak, komoly következményekkel kell szembenéznie. Bohr tanácsot kért Hevesy Györgytől, aki elsőként azt javasolta, hogy ássák el az érmeket. Bohr azonban ezt a megoldást túl kockázatosnak találta, mivel tisztában volt azzal, hogy a németek alaposan átkutatják majd az intézetet. Hevesy ekkor egy új, merész ötlettel állt elő:

királyvízben (sósav és salétromsav keveréke) oldotta fel az érméket.

A folyamat rendkívül lassan haladt, de időben sikerült befejezni, s mire a németek megérkeztek, már csupán két narancssárga oldatot tartalmazó üveg pihent a polcokon. A háború után az aranyat kivonták az oldatból, és a Svéd Királyi Akadémia újraöntötte az üvegeket. Hevesyt Manchesterben Rutherford inspirálta olyan kutatási irányok felfedezésére, amelyek később Nobel-díjat hoztak számára. Itt ismerte fel, hogy a 238-as urán bomlásakor keletkező radioaktív D-rádiumot kémiai úton nem lehet különválasztani a nem aktív G-rádiumtól és az ólomtól, mivel mindhárom az ólom izotópja. Ugyanakkor e fém nyomjelzésére felhasználhatóak voltak — ez képezte a nyomjelző radioaktív izotópok módszerének alapját. 1922-ben, Bohr atomelmélete alapján, úgy vélelmezte, hogy a régóta keresett 72. elem nem a ritka földfémek közé tartozik, ahogyan azt korábban hitték.

A holland Dirk Costerrel a cirkónium ásványaiban röntgen-spektroszkópiai elemzéssel ki is mutatták az új elem jelenlétét, amelyet hafniumnak neveztek el Koppenhága latin nevéről. Az ezt bejelentő közlemény nyomán a világ legnevesebb intézetei ajánlottak állást neki. Freiburgban a sugárzó anyagok kémiai vizsgálata során kutatta a különböző elemek előfordulását a Földön és az űrben, majd a növényi és állati szervezetekben, többek között az ólom útját oldódás, szilárd diffúzió és növényi anyagcsere esetében. Mivel a biológiailag fontos elemeknek nincs radioaktív izotópjuk, ilyeneket maga állított elő, hogy nyomon kövesse az atomok útját az élő szervezetben.

1935-ben a felfedezett radioaktív foszfor-32 izotóp segítségével kutatta a foszfor anyagcseréjét a csontokban, a vérben és a rosszindulatú daganatokban. Ezt követően hasonló eljárásokkal mélyítette el az élettani folyamatok megértését.

Ő talált rá a kálium 41-es izotópjára is. Kísérleteivel a szervezet vegyi alkotóelemeinek dinamikus állapotát tárta fel, s megállapította, hogy az egyes elemek a biokémiai folyamatok során folyamatosan cserélődnek. Ő a radioizotópos nyomjelzés feltalálója, az izotópos indikációt biológiai folyamatok vizsgálatára alkalmazta, s tanulmányozta a kristályokban lejátszódó diffúziót is. Több analitikai módszert dolgozott ki: az izotópos hígítást, a neutronaktivációt, a fluoreszcenciás analízist. Az ő nevéhez fűződik többek között a Föld korának első meghatározása az úgynevezett radioaktív óra megteremtésével.

Az 1943-as kémiai Nobel-díjat a "kémiai folyamatok kutatásában az izotópok indikátorként való felhasználásáért" ítélték oda neki. Ezen kívül az izotópdiagnosztika kifejlesztéséért megkapta az Egyesült Nemzetek "Atom a békéért" díját is, amelynek értéke meghaladta a Nobel-díjét. Tagja volt a világ 23 neves tudományos társaságának, többek között a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjaként is elismerték. Kitüntetései közül a Copley-éremre volt a legbüszkébb, amelyet a Royal Society külföldi tagjai közül csupán Niels Bohr kapott meg rajta kívül. Őt tartják a sugárterápia megalapozójának is, nevét viseli a Hevesy György Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság, amely tiszteletét fejezi ki munkásságának.