Jean-Marie Gustave Le Clézio, a Nobel-díjas író, most ünnepli 85. születésnapját. Életműve és írásmódja különleges helyet foglal el a kortárs irodalomban, mélyen érintve a kultúrák találkozását és az emberi tapasztalatok sokszínűségét.
Nizzában született, felmenői bretonok voltak, akik a 18. században telepedtek le Mauritius szigetén, apja a brit gyarmaton, anyja Franciaországban jött a világra.
Gyerekként évekig élt Nigériában, ahol apja a brit haderő orvosaként dolgozott. A középiskolát Nizzában végezte, tengerész vagy építész szeretett volna lenni, de gyenge látása és gyatra matematikatudása miatt csak az írás maradt számára. Első regényét, amely a tengerről szólt, hétéves korában írta egy hajó fedélzetén. Az érettségi után a bristoli és a londoni egyetemen tanult, majd a nizzai egyetem irodalom szakán szerzett diplomát. 1964-ben az Aix-Marseille Egyetemen nyert mester fokozatot, doktori disszertációját 1983-ban írta Mexikó korai történelméből a Perpignani Egyetemen.
Huszonhárom éves korában robbant be az irodalom világába, amikor megjelent A jegyzőkönyv című regénye, amelyért a neves francia Renaudot-díjat is elnyerte. Szakképzett oktatóként dolgozott az Egyesült Államokban, majd 1967-ben katonai szolgálatra hívták. Első állomáshelye Thaiföld volt, ahol azonban hamarosan kénytelen volt távozni, mivel hangot adott a gyerekprostitúció ellen. Ezt követően Mexikóba került, ahol mély érdeklődést tanúsított az indián mitológia és történelem iránt, doktori disszertációját is e témában készítette el 1983-ban. 1970 és 1974 között a panamai dzsungelben élt az embera és waunana indiánok között, s e négy év során gyökeresen megváltozott a világról alkotott nézete és életfilozófiája. Később Franciaország, az Egyesült Államok és Mauritius között ingázott, miközben különféle egyetemeken tanított, végül 2013-ban a kínai Nancsingi Egyetem professzora lett.
Le Clézio a magány és az utazások mestereként emelkedik ki, művészete mélyen átszövi a nyugati kultúrát megelőző világ iránti nosztalgia. Kritikusai gyakran úgy jellemzik, mint "nomád írót", "városi indiánt" vagy "csodás panteistát", utalva ezzel természetimádatára és arra, hogy műveiben távoli civilizációk népei – legyenek azok indiánok, nomádok vagy afrikai rabszolgák – egy elképzelt, varázslatos világban kelnek életre.
Munkásságát két korszakra szokták bontani: az indulásától a hetvenes évek első feléig tartó időszakában a nyelv, az írás, az őrültség kérdéseit boncolgatta, 1975 után a gyermek- és kamaszkor, az utazás, a kisebbségek sorsáért érzett aggodalom, a környezetvédelem témája került középpontba. Művészete formailag is átalakult, a kezdeti szabad asszociációkat, filológiai kísérletezéseket higgadtabb, letisztultabb hang váltotta fel.
Eddig mintegy ötven könyvet publikált, köztük regényeket, novellákat, esszéket, meséket, publicisztikákat, indián mítoszokat, és ő az egyik legtöbbet fordított francia szerző, művei 36 nyelven jelentek meg. Legutóbbi regénye 2018-ban jelent meg Bitna, sous le ciel de Séoul (Bitna, Szöul ege alatt) címmel, 2020-ban Chanson bretonne (Breton dal) címmel két mesét tartalmazó kötetet publikált, 2023-ban kiadták Avers (Előlap) című novelláskötetét. Számos könyve magyarul is megjelent (Láz, Háború, Terra Amata, Onitsha, Aranyhalacska, Körforgás, Az éhség ünnepei. Anyám könyve, Utazás a fák országába, Az afrikai. Apám könyve). 1980-ban elsőként nyerte el a Francia Akadémia frissen alapított Paul-Morand-irodalmi díját a Désert (Sivatag) című munkájával.
Le Clézio, az anyagelvű nyugati civilizáció egyik legélesebb kritikája, 2008-ban érdemelte ki az irodalmi Nobel-díjat, ezzel 23 év szünet után ő lett az első francia nyelvű alkotó, aki ilyen megtiszteltetésben részesült. A svéd királyi akadémia méltatásában "új perspektívák, költői felfedezések, érzéki extázisok szerzőjeként, az uralkodó civilizációval szemben álló és alámerülő emberség kutatójának, valamint elkötelezett környezetvédőnek" nevezte az írót. Egy év elteltével a francia Becsületrend tiszti fokozatát is megkapta, tovább erősítve hírnevét.
A magas, kék szemű és sármos Le Clézio, aki marokkói gyökerekkel bír, második feleségével az Egyesült Államok Új-Mexikó államában, Albuquerque-ben tölti életének jelentős részét. Emellett gyakran megfordul Nizzában és Párizsban is, ahol a művészi élet pezsgése inspirálja. Három lánya közül az egyik az első házasságából született, így családja sokszínűsége tükrözi az író életútját. Érdekesség, hogy az ő nevét viseli az 19132-es számú aszteroida, valamint 2013 óta a csendes-óceáni Vanuatu fővárosában, Port Vilában található francia gimnázium is, amely az ő munkásságát ünnepli.
