Lenyűgöző változások: ennyivel csökkent az energiatárolás költsége, de most egy új irányvonal következik!

Az energiatárolás egy izgalmas mérföldkőhöz érkezett, ahol a technológiai fejlettség és az üzleti észjárás találkozik. A lítium-vasfoszfát (LFP) alapú megoldások mára nem csupán technikai szempontból, hanem gazdaságilag is fenntartható alternatívaként léptek elő. A különböző tárolási időszakokhoz eltérő üzleti modellek kapcsolódnak, amelyek a gyors piaci alkalmazkodástól kezdve egészen az ellátásbiztonsági stratégiákig terjednek. A következő évtizedben a reziliencia válik a kulcsfogalommá: a befektetők előnyben lesznek, akik a technológiai választásaikat hosszú távú kockázatkezelési megközelítésbe tudják integrálni. E témákról beszélt Racsek Dániel, a GNX Engineering Kft. alapító-ügyvezetője a Portfolio Energy Investment Forum 2025 konferencián.

Racsek Dániel előadásának kezdetén azonnal világossá tette, hogy az energiatárolás nem csupán egy önálló iparág, hanem egy olyan integráló technológia, amely lehetővé teszi a különféle energiaforrások – mint a napelemes, szélerőművi, gázmotoros és biomassza-alapú rendszerek – összekapcsolását a villamosenergia-rendszer stabilitásának megőrzése érdekében. Szavait így fogalmazta meg:

Minden olyan helyzetben, ahol energiatárolásra van szükség, általában egy sürgős hálózati kihívásra igyekszünk hatékony és precíz megoldást találni.

A GNX tevékenységeit egy olyan integrált rendszermegoldás-szállítóként határozza meg, amely a technológiai és gazdasági aspektusokat összehangolja. A vállalat a BYD ipari energiatárolási technológiáit képviseli Magyarországon és annak környező területein. Fontos megjegyezni, hogy a GNX nem csupán kereskedelmi vagy aggregátori szerepben van jelen a piacon; inkább fejlesztői, tervezői és integrátori szerepkörben működik. Az "end-to-end" megközelítésük lehetővé teszi, hogy a technológia kiválasztásától kezdve a hálózati csatlakoztatáson és üzemeltetésen át egészen a gazdaságossági modellek kidolgozásáig egy átfogó rendszert kínáljanak ügyfeleiknek.

Racsek kifejtette, hogy az energiatárolás jövője szoros kapcsolatban áll az energiahatékonyság fejlesztésével. Meglátása szerint az emberi társadalom gazdasági fejlődése továbbra is elválaszthatatlanul összefonódik az energiahasználat mértékével, és

Nem tudunk elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a gazdasági növekedés szorosan összefonódik az energiafogyasztással: általában minél több energiát használunk, annál magasabb a GDP.

Éppen ezért az energiatárolás egyik legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy képes lehet csökkenteni a termelés és fogyasztás közötti feszültséget, miközben a rendszerszintű hatékonyságot is javítja.

A technológiai életciklusok kapcsán kifejtette, hogy a különböző akkumulátorkémiai megoldások – mint például a lítiumionos (LFP, NMC), a vanádium-redox (VRFB), a szilícium-alapú és a hidrogénes tárolórendszerek – eltérő fejlettségi szinten helyezkednek el. Az LFP (lítium-vasfoszfát) technológia jelenleg a legérettebb, noha még mindig a gyors növekedés szakaszában van. Az iparági szakemberek most kezdik igazán a költségek optimalizálására és a méretgazdaságosságra összpontosítani. A következő jelentős lépést az úgynevezett "pre-lithiation", azaz elő-lítiálási eljárás hozhatja el, amely a degradáció nélküli üzemidő meghosszabbítását célozza meg, és várhatóan 2026-2028 környékén válik ipari normává.

Az előadó ezt az időszakot "a hősök korának" titulálta, utalva arra, hogy a technológiai verseny élvonalában álló cégek – mint például a BYD és más jelentős gyártók – folyamatosan új, magas energiasűrűségű megoldásokat mutatnak be. Ezek a fejlesztések lehetővé teszik, hogy "egyre több cellát és egyre nagyobb kapacitást integráljanak ugyanabba a térbe", ami akár 10-15 százalékos csökkenést eredményezhet az egységköltségekben.

Racsek Magyarország energiatárolási céljait konkrét számokkal is alátámasztotta:

A célkitűzésünk az, hogy 2026-ra 500-600 MW, míg 2030-ra minimum 1 GW energiatárolói kapacitást érjünk el.

Egyúttal megemlítette, hogy az iparági szereplők figyelembevételével már most is több mint 1,4 GW-nyi projekt van előkészítés vagy építés fázisában. Ez arra utal, hogy a tényleges alkalmazkodás üteme sokkal gyorsabb lehet, mint amit a jelenlegi kormányzati tervek sugallnak. Továbbá hangsúlyozta, hogy "ha beleszámítjuk a még be nem jelentett projekteket, vagy azokat, amelyek a Jedlik Ányos-támogatás keretein belül valósulnak meg, akkor valójában akár két gigawatt feletti teljesítmény is létrejöhet Magyarországon."

A technológiai trendek alapos vizsgálata során Racsek rámutatott, hogy 2013 és 2024 között a nagyméretű energiatároló rendszerek költségei szinte a felére csökkentek.

Az utolsó egy év során azonban csak 10-12 százalékos csökkenést figyelhettünk meg, és a következő 3-4 évben sem valószínű, hogy jelentős áresés következne be.

A következő nagy ugrást inkább a hatékonysági javulás és a rendszeroptimalizálás hozhatja meg, nem pedig új alaptechnológiák.

Az üzleti modellezés szakaszában Racsek számos szimulációt ismertetett. Elemzésük során különböző időtartamú energiatároló rendszereket (1-8 órás kapacitások) értékeltek, különböző piaci környezetekben. A vizsgálat három forgatókönyv mentén zajlott: pesszimista, középutas és optimista modell, amelyek lehetővé tették a különféle piaci helyzetek alaposabb megértését.

A megfigyelések alapján a "kétórás rendszerek jelenleg körülbelül 40 eurós aktivációs díj mellett térülnek meg", míg a három- és négyórás rendszerek már 21 százalékkal kedvezőbb költséghatékonyságot mutatnak.

A beruházások jelenértéke addig nő, amíg a plusz üzemidőből származó költségcsökkenés meghaladja a többletberuházást.

Mindezt közérthetőbben úgy foglalta össze, hogy a rövidebb ciklusú, gyors reagálású tárolók (például a 2 órásak) leginkább azoknak érik meg, akik a piaci ármozgásokból akarnak gyors nyereséget realizálni, vagyis a "market skimming" stratégiát követik. A 3-4 órás, úgynevezett "all-rounder" típusokat azoknak ajánlotta, akik kiegyensúlyozott bevételi szerkezetre törekszenek, és egyszerre számolnak hálózati szolgáltatásokkal és arbitrázs-lehetőségekkel. A 6-8 órás, hosszabb távú rendszereket pedig "ellátásbiztonsági megoldásként" írta le, amelyek stabil, de kevésbé spekulatív üzleti modellekhez illeszthetők,

már ma is képesek kilowattóránként nettó 7 forintos energiamozgatási költségszintet elérni húszéves üzemidőre vetítve.

Racsek többször is kiemelte, hogy a beruházások világában nincs egyértelműen "helyes" vagy "hibás" megoldás – mindez azon múlik, hogy a befektetők milyen mértékű piaci kockázatokat hajlandóak vállalni, és mennyire hosszú távra terveznek. Szavai szerint: "Minél rövidebb idő alatt szeretnénk megtéríteni a beruházást, annál nagyobb árkülönbségeket kell elérnünk." Példaként említette, hogy egy öt éves megtérülési időszakra épülő modell esetén a rendszer árának négyszeresére kell nőnie, míg húszéves távlatban a befektetés stabilan fenntartható, még a mérsékelt ármozgások mellett is.

Összegzésként megállapította, hogy az LFP technológia napjainkra olyan árszintet és megbízhatóságot ért el, amely lehetővé teszi, hogy mind rövid, mind hosszú távú rendszerek hatékonyan és gazdaságosan üzemeljenek.

A kétórás rendszerek a piaci csúcsok dinamikus változásaira reagálnak, míg a négyórás rendszerek stabil üzleti modellként működnek, amelyek a hosszú távú fenntarthatóságra törekednek. Ezzel szemben a nyolcórás rendszerek már az ellátásbiztonság szempontjait is figyelembe veszik. A jövő energiatárolási stratégiáinak kulcsfontosságú eleme, hogy a beruházások ne csupán rövid távú spekulációkra épüljenek, hanem figyelembe vegyék a technológiai érettséget, a fizikai infrastruktúra jellemzőit és a kockázatok megfelelő egyensúlyát.

Előadását azzal zárta, hogy az energiatárolás előtt álló évtizedet az alkalmazkodóképesség és a reziliencia időszakának nevezte, ahol a legfontosabb kérdés már nem az, hogy "melyik technológia a legjobb", hanem az, hogy

ki tudja legjobban beilleszteni a saját üzleti logikájába.