Netanjahu megszólalt a Nemzetközi Büntetőbíróság ítéletével kapcsolatban, és kijelentette, hogy a határozat antiszemita jellegű.
Benjámin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke, csütörtöki nyilatkozatában antiszemitának bélyegezte a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által kiadott elfogatóparancsot. A parancs célkeresztjében ő és Joáv Galant, a nemrégiben leváltott izraeli védelmi miniszter áll, akiket háborús bűnökkel vádolnak. Netanjahu határozottan elutasította az ICC vádjait, hangsúlyozva, hogy ezek politikai indíttatásúak.
"A Nemzetközi Büntetőbíróság antiszemita döntése egy modern Dreyfus-perrel azonos - és ez is úgy fog véget érni, mint az" - utalt a kormányfő a tizenkilencedik századi Franciaországban lezajlott eljárásra, amelyben egy zsidó katonatisztet, Alfred Dreyfust alaptalanul vádoltak meg hazaárulással.
A Netanjahu hivatalának közleménye szerint "Nincs igazságosabb a Gázai övezetben 2023. október 7. óta zajló háborúnál, amely akkor robbant ki, amikor a Hamász terrorszervezet brutális támadást indított, s ezzel a holokauszt óta a legnagyobb mészárlást hajtotta végre a zsidó nép ellen." A közlemény hangsúlyozza, hogy "a döntést egy korrupt legfőbb ügyész hozta, aki saját bőrét próbálja menteni a súlyos szexuális zaklatási vádakkal szemben, és olyan elfogult bírák támogatják, akiket az Izrael ellen irányuló antiszemita gyűlölet motivál."
- fűzte hozzá a miniszterelnök irodája.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök határozottan ellenáll a nyomásnak, nem hátrál meg, és nem enged a fenyegetéseknek, amíg Izrael el nem éri a hadjárat kezdetén kitűzött összes katonai célját – áll a kormányfő által kiadott közleményben.
Az izraeli politikai paletta legtöbb pártja, a jobboldal, a centrum és a baloldal is felsorakozott a hágai döntéssel szemben. "Elítélem a hágai bíróság döntését, Izrael védi magát a terrorszervezetekkel szemben, melyek megtámadták, gyilkolták és megerőszakolták polgárait. Ezek az elfogatóparancsok a terrorizmus megjutalmazását jelentik" - közölte a parlamenti ellenzék és az ellenzéki centrista Van Jövő párt vezetője, Jaír Lapid. Jaír Golan, a szociáldemokrata ellenzéki Demokrata Párt elnöke szégyenteljesnek nevezte a hágai végzést. "Izraelnek joga volt és mindig is lesz megvédeni magát ellenségeinkkel szemben" -közölte a baloldali politikus.
Kiemelt kép: Benjámin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Gil Cohen Magen)