A villanyszámla miért okozhat meglepetéseket? | Erdélyi Napló A villanyszámla sokak számára igazi rémálom lehet, különösen, amikor a vártnál jóval magasabb összeg landol a postaládában. De vajon mi állhat a háttérben? Milyen tényezők befolyásolják, hogy

Bő három hónappal az elektromos energia árának liberalizálása után a lakosság továbbra is magas villanyszámlákat és még nagyobb zűrzavart tapasztal. Az ágazati érdekek, a fogyasztói szempontok, valamint a politikai kommunikáció és a piaci helyzet között óriási szakadék tátong. A sok zavaros részlet, következmény és ellentmondás következtében az áramár fogalma a közbizalom "lakmuszpapírjává" vált, amely hűen tükrözi a mai romániai valóságra jellemző bizalmatlanságot, tehetetlenséget és a kiúttalanság érzését.

Miközben George Niculescu, az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke hevesen bírálja a közbeszédet elborító apokaliptikus narratívákat, és hangsúlyozza, hogy nem fenyeget minket azonnali "áramszünet-veszély", továbbá tagadja, hogy Románia a világ legmagasabb energiaárával büszkélkedhetne, Bogdan Ivan energiaügyi miniszter arra hívja fel a figyelmet, hogy vásárlóerő-paritáson számítva Európában a romániai háztartások a legmagasabb villanyszámlát fizetik. Ezen túlmenően Ivan miniszter hangsúlyozza, hogy bizonyos szélsőséges körülmények között valóban kialakulhat a blackout, vagyis a teljes áramkimaradás.

Ezekre természetes azonnal lecsap a szenzációra éhes (bukaresti) média - amely persze élen jár a kontextusából kiragadható hangzatos mondatok kiprovokálásában is -, a szélsőséges politikai erők populista propagandája, de sajnos még a kormánypártok egyes képviselői sem tudnak ellenállni az olcsó néphergelésnek.

Valóban érdekes helyzet, hogy a miniszter saját villanyszámláján is 30-35%-os növekedést észlelt - ez nem mindennapi, hogy a hatalom nyíltan beismer egy ilyen tényt. Azonban érdemes észben tartani, hogy ez csupán egy eszköz arra, hogy a figyelmet elterelje, és másokra hárítsa a felelősséget.

Az államfő és a gazdasági szereplők egyaránt kifejezték aggályaikat az ANRE tehetetlensége miatt: az energetikai hatóság hónapok óta nem tudja megakadályozni az energiakereskedők rendkívüli profitjának növekedését. Ivan hangsúlyozta, hogy a hazai kereskedőcégek nyeresége háromszorosa a nyugat-európai átlaghoz képest. Ebből kifolyólag sürgeti egy új szabályozás bevezetését, amelyet "nemzetbiztonsági kérdésként" kíván előterjeszteni a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé.

Ahogy azt már sokan tudják, július elsejétől véglegesen eltűntek az ársapkák, amelyek három éven át 0,68-0,80-1,30 lej közötti korlátokat állítottak a háztartási fogyasztók elé. A kormány a döntését az uniós szabályozásokra és az energiapiaci önszabályozás melletti elköteleződésre alapozta – elméletileg joggal. Emellett fontos megemlíteni, hogy a plafon feletti összegeket – amelyek milliárdos nagyságrendűek – az adófizetők zsebéből finanszírozták a szolgáltatók számára, ami más területeken sokkal indokoltabb lett volna.

Csakhogy a fogyasztók most joggal kérdezik: ez a liberalizáció vajon tényleg a piac szabadságát, vagy inkább a háztartások magukra hagyását jelenti.

A nagy szolgáltatók közül a Hidroelectrica továbbra is a legkedvezőbb árat kínálja, körülbelül 1,07 lej/kWh áron. Örömteli fejlemény, hogy a többi nagy szolgáltató is mérsékelte tarifáit, így az 1,40-1,50 lej/kWh-ról körülbelül 1,30 lej/kWh-ra csökkentek az árak. Látszólag tehát életjelek mutatkoznak a piacon, a verseny inkább a marketing szintjén tapasztalható, mintsem a tényleges számlákon. A tarifacsökkentés ugyanis csak az új szerződéseket kötő és aktívan váltó fogyasztók számára érvényes. A többség még mindig a régi szolgáltatójánál ragadt, és hónapról hónapra kénytelen "meginni a levet", amit a magas tarifák jelentenek.

A romániai háztartások többségében nem található "energiapiaci szakértő", ami komoly kihívást jelent a családok számára. A lehetőség, hogy bárki szabadon választhatja meg szolgáltatóját, önmagában nem garancia arra, hogy a váltás valóban sikerül is. Egy átlagos család költségvetésében a néhány tized lej/kWh-s különbség is jelentős havi kiadásokat eredményezhet. Az energiaszegénység különösen a legsebezhetőbb háztartásokat fenyegeti, ahol sokan kénytelenek spórolni a világításon, fűtésen vagy mosáson, sőt, gyakran a számlák befizetésének halogatására is kényszerülnek. A "célzott támogatások" - mint például az energiautalványok és szociális kedvezmények - bevezetése lassú folyamat, a jogosultság feltételei bizonytalanok, és a rendszer bürokráciája csak tovább nehezíti a helyzetet.

Szintén pozitív jelként lehetne értelmezni, hogy az elektromos energia augusztusi nagykereskedelmi ára 24 százalékkal csökkent júliushoz képest - mégis alig változott a háztartási villanyszámla. Ennek oka prózai: a szolgáltatók energiaigényük zömét hosszú távú szerződésekből fedezik, amelyek hónapokkal korábban, sokkal drágább szinten köttettek. Az úgynevezett spot piac csupán a fogyasztás harmadát fedi, és extrém ingadozása miatt nem lehet rá stabil tarifát építeni. Más szóval: hiába olcsó a tőzsdei áram ma, azt a fogyasztó legkorábban jövő nyáron érzi meg.

A romániai energiahelyzet érdekessége abban rejlik, hogy míg délben, amikor a naperőművek bőségesen termelik az áramot, gyakorlatilag ingyen exportálunk Magyarországra, addig estére a helyzet drámaian megváltozik, és importőrökké válunk, magas költségekkel.

Az alapvető probléma világos: hiányzik a megfelelő energiatároló kapacitás, a hálózatunk nem elég rugalmas, és a szabályozási keretek nem támogatják a kiegyensúlyozott működést. Hazánk energiaigényes módon termel, de gyakran nem a legoptimális időpontokban és nem a legelőnyösebb árakon.

A közösségi médiában elterjedt "blackoutos" rémhírek csupán túlzásnak számítanak, azonban az olcsó energia időszaka valóban mögöttünk van. Szakértők egyetértenek abban, hogy a piac stabilitásának megteremtéséhez beruházásokra, tárolási megoldásokra és okosmérési technológiákra van szükség, nem pedig politikai frázisokra.

Ehhez képest a kormány kommunikációja kaotikus. Az egyik miniszter arról beszél, hogy hamarosan 1 lej/kWh alá csökkenhet a lakossági ár, a másik szerint a piac majd "magától korrigál". A lakosság közben azt tapasztalja, hogy semmi nem csökken: ugyanannyit fizetünk -, csak több a magyarázat.

A pánikkeltés és a bagatellizálás kéz a kézben járnak: egyik nap európai és világrekordárakról beszélnek, másnap "stabilizálódó" piacról. Az ilyen hullámzó üzenetek azonban szétzilálják a közbizalmat, és a fogyasztó végül senkiben sem bízik - sem az államban, sem a szolgáltatókban.

Az energiaügyi miniszter friss reformtervet vetett papírra: új profitkorlátok, dinamikus tarifák, egy okosmérőprogram bevezetése és átláthatóbb szabályozás szerepel a javaslatban. A cél egyértelmű - azonban a siker elérése érdekében elengedhetetlen, hogy a három felelősségi szint szorosan együttműködjön:

Hiszen egyedül a fogyasztótól nem várható el, hogy piaci elemzőként értelmezze a rendszer összetevőit, bonyolult díjszabási rendszerét, megállapítsa és megértse a szükségleteit.

Teljesen indokolatlan elvárni tőle, hogy minden érthetetlen, parancsszóként elhangzó áremelést süketen, vakon és némán, szolgalelkűen fogadjon el.

A liberalizáció önmagában nem ördögtől való. Az állami ársapkák éveken át csak elodázták a problémát, miközben a hálózatok csak öregedtek, az energiatárolás elmaradt és a beruházások megtorpantak. Most mindez egyszerre üt vissza: magas árban, piaci torzulásban és társadalmi bizalmi válságban.

A kérdés már nem csupán az áram költsége körül forog, hanem inkább az, hogy ki az, aki még hisz azoknak a szavában, akik ezt állítják.

Ha a lakosság bizalma meginog a rendszer iránt, akkor csupán a kezelhetetlen feszültség marad vissza, mely még a valóban jó szándékú, elengedhetetlen és hosszú távon kifizetődő kezdeményezéseket is elnyomja.

A piac valódi szabadsága csak akkor nyeri el értelmét, ha az emberek tisztában vannak azzal, mi zajlik körülöttük, és hogyan szolgálja mindez az ő érdekeiket – még akkor is, ha ennek ára van. Végső soron ez az egész rólunk szól, a mi igényeinkről és vágyainkról. Ha ezt megértjük, talán képesek leszünk tudatos döntéseket hozni a jövőnket illetően.