Novák Levente: A vasárnapi parlamenti választás a nemzeti identitás szempontjából kulcsfontosságú esemény.


Egy emberként kell fellépnünk december elsején és egy hangon kell megálljt parancsolnunk a magyarellenességnek - mondta Novák Levente szenátorjelölt. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke hangsúlyozta, nem azért kell így cselekednünk, mert az RMDSZ ezt kéri, hanem azért, mert közösségünk jövője múlik ezen.

"Nem hagyhatjuk, hogy azt, amit oly nehezen, sok munkával és kompromisszummal az elmúlt 35 évben együtt elértünk és kiharcoltunk, most hónapok alatt elvegyék tőlünk" - tette hozzá.

A múlt vasárnapi államelnök-választás eredményei sajnos aggasztó jövőképet festenek elénk. December 1-je után nem csupán uszító hangok fognak terjedni, hanem konkrét döntések is születhetnek a magyar közösség ellen. Olyan erők emelkedtek a hatalom közelébe, melyek magyarellenes, szélsőséges nacionalista és legionárius eszméket képviselnek, s tőlük a közösségünk számára semmi jóra nem lehet számítani. Valószínű, hogy Romániában államelnököt választanak közülük, parlamenti többségük lesz a törvényhozásban, és kormányt is ők fognak alakítani.

"Ez a helyzet rendkívül aggasztó, hiszen a sorsunk komoly fenyegetettség alatt áll. Jelenleg a magyar iskolák, anyanyelvünk és nemzeti szimbólumaink védelme, valamint közösségi jogaink és javaik megőrzése forog kockán. Ezért elengedhetetlen, hogy minden magyar ember részt vegyen a december 1-jei választásokon. Nem szabad megengednünk, hogy a kivívott jogainkat csupán néhány hónap alatt eltüntessék" - figyelmeztetett az RMDSZ Maros megyei szenátorjelöltje a fenyegetésekre.

Novák Levente hangsúlyozta, hogy a kampány során miért fontos a házról házra való látogatás: céljuk, hogy tudatosítsák, a magyar közösség csak összefogással képes valódi erőt felmutatni, és így védheti meg magát a rá leselkedő fenyegetések ellen. A rendszerváltás óta ilyen súlyos helyzet még nem alakult ki, hiszen jelenleg rendkívül aktívak az ultranacionalista és soviniszta erők, és komoly aggodalomra ad okot, hogy ezek az irányzatok tovább növekedhetnek.

"December elsején kulcsfontosságú döntéseket hozunk arról, hogy gyermekeink továbbra is tanulhatnak-e magyarul az iskolákban, hogy megőrizhetjük-e anyanyelvünket orvosi és állami intézményekben, valamint hogy lesz-e tér a magyar kultúra és tánc számára. Ezen a napon arról is határozunk, hogy elviszik-e fiainkat katonai szolgálatra. Már egyszer elveszítettünk december elsején, és ezt nem engedhetjük meg újra 2024-ben. Vasárnap legyünk ott a választásokon, bizonyítsuk be, hogy az erdélyi magyarság erős és képes megvédeni saját jogait és jövőjét. Támogassuk az RMDSZ-t, hogy harcolhasson a magyarellenes erőkkel szemben" - hangsúlyozta Novák Levente szenátorjelölt.

Related posts