Perui fiatalokat áldoztak fel a nemesi származás érdekében.

A genetikai elemzés kimutatta, hogy a mintegy 1500 évvel ezelőtt feláldozott és eltemetett két tinédzser a magas rangú elhunyt rokonai voltak. A régészek az ősi andoki mocsika-kultúrához tartozó családtagok eddig nem ismert feláldozásának bizonyítékait tárták fel, új betekintést tárva társadalmi világukba, szokásaikba, temetkezési gyakorlatukba és a rokonság szerepébe.

A Peru északi partvidékén, Kr. u. 300 és 950 között, a mocsika kultúra virágzott, mely híres volt fejlett városi komplexumairól. Ezekben a településekben a közösség tagjai piramisszerű templomokba, azaz huacákba temették el elhunytjaikat. Az öntözőhálózataik különösen figyelemre méltóak voltak, és a kerámia- valamint fémművészeti alkotásaik is kiemelkedtek a korabeli kultúrák között. A mocsika társadalma összetett hierarchikus rendszerre épült, amelyben a politikai és vallási elit játszotta a központi szerepet. Ezen vezetők bonyolult rituálék keretében megszemélyesítették istenségeiket, így mélyebb kapcsolatot teremtve a transzcendenssel.

Bár a mocsika-kultúráról nem sok mindent tudunk, mivel írásos emlékeket nem hagytak maguk után, elegendő ikonográfiai és régészeti bizonyíték áll rendelkezésre arra, hogy a mocsikák szertartásaik részeként az emberáldozattól sem riadtak vissza.

2005-ben a régészek egy izgalmas felfedezést tettek Huaca Cao Viejo területén, ahol egy hat fős temetkezési csoportot tártak fel négy különböző sírban. Az egyik legérdekesebb figura a magas rangú nő, akit a szakértők "Señora de Cao"-nak, azaz Cao hölgyének neveztek el. Mellette három férfi és két fiatal is nyugvóhelyet talált itt. Megdöbbentő módon a kutatások alapján úgy tűnik, hogy a két serdülőt kötelekkel fojtották meg, ami újabb kérdéseket vet fel a temetkezés körülményeivel kapcsolatban.

"A Peruban fellelt legjobban megőrzött elit temetkezésként a Señora-sír kiemelkedő jelentőséggel bír," olvasható a temetkezéssel foglalkozó tanulmány szerzőinek megállapításában. A régészek azt is megfigyelték, hogy "a sír építési módja és a felajánlásokra fordított energia a társadalmi rang viszonylagosságát tükrözi. A Señora a legmagasabb státuszú személy volt a többi temetkezett között, noha a többiek is jelentős rangot képviseltek, hiszen a templom területén nyugodtak."

A kutatók hosszú ideig úgy vélték, hogy a temetkezési csoport - a két feláldozott tinédzser kivételével - mind egyazon családhoz tartozik. Most azonban elvégezték a holttestek genetikai vizsgálatát, és kiderült, hogy a két fiatal is a család része volt.

Úgy tűnik, hogy a férfiak közül kettő a Señora de Cao testvére volt, míg a harmadik, aki körülbelül 40 évvel korábban hunyt el, valószínűleg a nagyapja lehetett. Még érdekesebb, hogy az egyik fiatal férfi vélhetően a Señora egyik testvérének a fia, míg a másik unokahúga volt.

"Az eredmények együttesen azt mutatják, hogy a hat egyed szoros biológiai rokonságban állt egymással" - írták.

Még mindig nem világos, hogy a megfojtott tinédzsereket önszántukból áldozták fel, vagy kényszerítették rá őket. Ettől függetlenül ez egy példátlan lelet, és arra utal, hogy a fiút a saját apjának áldozták fel.

"A mocsikákhoz számos más, magasabb rangú temetkezési kontextus kapcsolódik, ahol a fojtásos áldozatok jelenléte is valószínűsíthető" - nyilatkozta Fehren-Schmitz, a tanulmány egyik társszerzője a Live Science-nek. "Ez az elmélet azt sugallja, hogy ez a rituális gyilkosság egy intimebb és tiszteletreméltóbb formája lehet, amelyet feltehetően olyan egyének számára tartanak fenn, akik magasabb társadalmi vagy vallási/lelki státusszal bírnak."

A mocsika művészet a nőket meghatározott szerepekben istennőként és papnőként ábrázolja, és a XVI. századi korai spanyol beszámolók is azt igazolják, hogy az északi parton a nők nagy tekintéllyel rendelkeztek. Señora de Cao egyértelmű példája ennek a státusznak, és úgy tűnik, hogy a többi ismert példát is megelőzi.

Nem csupán a mocsika volt az egyetlen ókori közösség az Andok varázslatos vidékén - a régészeti feljegyzések gazdag tárháza templomokkal, városokkal, szentélyekkel és misztikus ősi építményekkel van tele. Ezek a romok, mint titokzatos őrzők, szétszórtan helyezkednek el az ősi tájon, és mindegyikük a korabeli népek közötti bonyolult kapcsolatokra utal. A legújabb felfedezés például hátborzongató, mégis lenyűgöző betekintést nyújt egy ilyen sokszínű és gazdag történelmi kontextusba.