Politikai pályák a megszállás fény- és árnyjátékában: Csehszlovákia 1968. augusztusi inváziójának következményei A történelem során számos olyan esemény történt, amely mély nyomot hagyott egy nemzet politikai életében. Csehszlovákia 1968. augusztusi megs
Lőrincz Gyula 1960-ban kiadott képviselői igazolványa egy különleges és történelmi jelentőségű dokumentum, amely nem csupán a politikai szerepvállalását tükrözi, hanem az adott időszak társadalmi és politikai környezetének lenyomatát is hordozza. Az igazolvány a képviselői feladatok ellátásához szükséges hivatalos azonosítót jelentett, és egyben a közszolgálat iránti elkötelezettség szimbóluma is volt. Az ilyen jellegű dokumentumok megőrzése és bemutatása fontos része a politikai történelem megértésének, hiszen lehetőséget ad arra, hogy visszatekintsünk a múltba, és értékeljük a változásokat, amelyeken keresztülment a társadalom.
Az eredeti hivatására nézve festőművész Lőrinczet e számos párt- és közéleti tisztsége hosszú évtizedekre a szlovákiai magyarság legbefolyásosabb vezetőjévé és a nómenklatúra legmagasabb szintre jutó magyar nemzetiségű tagjává emelte. Kétségtelen, hogy rendkívül nehéz, s csaknem megoldhatatlan feladatra vállalkozott, amikor a hatalom és a magyar közösség érdekeinek képviselete között kellett egyensúlyoznia. Ennek során általában kerülte a konfrontációt, s a problémás kérdéseket személyes kapcsolatai révén igyekezett megoldani. Elutasította a Csemadok nyílt érdekvédelmi szerepvállalását is, ami miatt a prágai tavasz idején számos bírálat érte, s végül a szervezet éléről való távozását eredményezte.
Dénes Ferenc, aki 1954 és 1960 között a Szlovák Nemzeti Tanács, azaz a szlovák parlament első magyar nemzetiségű alelnöke volt, a magyar kisebbség politikai képviseletében a leginkább a hatalom érdekeit szolgáló személyiségek közé tartozott. Megfelelési kényszere olyan mértékű volt, hogy még a magyar diplomácia figyelmét is felkeltette. Mányik Pál pozsonyi magyar főkonzul az ötvenes évek közepén készített jelentésében arra figyelmeztetett, hogy Dénes, habár szlovák nyelvtudása gyenge, még vele is kizárólag szlovákul kíván kommunikálni.
Mindhármukat a hatalom iránti feltétlen lojalitás jellemezte az 1956-os magyar forradalom napjaiban is. A prágai pártvezetés már három nappal a forradalom kitörését követően a spanyol polgárháborút is megjárt Fábry Istvánra bízta volna azoknak az "önkéntes egységeknek" a vezetését, amelyeket szovjet egyetértés esetén Magyarországra szándékozott volna átdobni. Az ún. önkéntes egységek és Fábry magyarországi bevetésére csupán azért nem került sor, mivel szovjet részről nem tartottak igényt a csehszlovák segítségre. 1956 októberének utolsó napjaiban Lőrincz Gyulát állították annak, a szlovák pártvezetés mellett létrehozott propagandaközpontnak az élére, amelynek a Magyarország felé irányuló propagandát kellett megszerveznie. A Lőrincz által irányított Csemadok vezetősége ugyanekkor nyilatkozatban ítélte el a forradalmat, illetve, ahogyan a propaganda nevezte, az "ellenforradalmat", mint "a nemzetközi reakcióval szövetkezett ellenforradalmi bandák népellenes kísérletét". A forradalommal szembeni propagandából tevékenyen kivette a részét az Új Szó is, amelynek főszerkesztői tisztségét Dénes Ferenc töltötte be. A lap tevékenysége ráadásul nem merült ki a Szlovákia magyar lakosságát megcélzó propagandában, hanem Magyarországon terjesztett különszámai révén az ottani szovjetbarát erők támogatásába is bekapcsolták.
