Az érdek és a lelkiismeret feszültsége egy olyan belső harcot idéz elő, amely mindannyiunk életében megjelenik. Az érdek, mint a racionalitás és a személyes haszon hajtóereje, gyakran arra ösztönöz bennünket, hogy a legkedvezőbb döntéseket hozzuk, akár má

Száz évvel ezelőtt a Népszava nyilvánosságra hozta a kormány és a szociáldemokraták között létrejött titkos megállapodást, mely a kölcsönös engedmények kereteit határozta meg. Ezt a fontos dokumentumot Bethlen-Peyer-paktum néven ismerték.

Pontosan száz éve, 1924. december 31-én hozta nyilvánosságra a Népszava a Bethlen-Peyer-paktumot. Pontosabban azt a titkos jegyzőkönyvet, amelyet a magyar kormány (Bethlen István miniszterelnök, Klebelsberg Kunó, Tomcsányi Pál, Hegyeshalmy Lajos, Bernolák Nándor) és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetői (Peyer Károly, Farkas István, Miákits Ferenc, Propper Sándor) írtak alá 1921. december 22-én. A dokumentumról, amelyben a felek kölcsönös engedményeket tettek egymásnak, biztosítva az MSZDP törvényes státuszát és parlamenti helyét, azóta is sok vita zajlik. Segítette-e a megállapodás a hazai munkásmozgalom erősödését, vagy gyenge, a politika érdemi befolyásolására képtelen helyzetbe szorította? Kényszerű megalkuvás vagy árulás volt-e a paktum megkötése?

Az egykori Magyar Szocialista Dolgozók Pártja (MSZDP) számára jelentős erkölcsi dilemmát jelentett a megállapodás, ami hozzájárult ahhoz, hogy végül nyilvánosságra hozzák azt. A korszakbeli Népszavában megjelent írás a "paktum" címet viseli, és a párt választmányi ülésének beszámolójával kezdődik. A cikk részletesen bemutatja Farkas István, a párt titkárának felszólalását, amelyben kifejti a megállapodás létrejöttének okait, valamint a nyilvánosságra hozatal mögött húzódó motivációkat. Farkas szerint céljuk az volt, hogy véget vetjenek a kormány zsarolásának, amit Bethlen István szavai is alátámasztanak, amikor a Neue Freie Pressének nyilatkozva kijelenti, hogy...

Amennyiben az ellenzéki képviselők lemondanak mandátumaikról, kénytelen leszek nyilvánosságra hozni azt a megállapodást, amelyet a szociáldemokratákkal kötöttem. Ezzel lehetőséget biztosítok számukra, hogy részt vehessenek a parlamenti munkában. Ha ezt a megállapodást felfedem, világossá válik, hogy én a megállapodásban foglaltakat maradéktalanul betartottam.

Farkas István, a szociáldemokraták képviseletében, határozottan elutasítja a zsaroló hangnemet, amely az MSZDP nemzetgyűlésbeli részvételét a paktumhoz kötné. Kiemeli, hogy "a párt vezetősége soha nem tekintette kötelezőnek ezt a jegyzőkönyvet". Létrejöttének körülményeit részletezve rámutat, hogy a megállapodás időszakában "a politikai elítéltek ezrei töltötték meg a börtönöket", és a munkásmozgalom gyakorlatilag teljesen elnyomás alá került az ellenforradalom és a megtorlások idején. Ekkor a párt "gyűléseket nem tarthatott, sajtója cenzúra alatt sínylődött, és sem az élőszó, sem a nyomtatott sajtó agitáló, bátorító üzenete nem juthatott el az ország különböző részeibe". Ebben a rendkívül nehéz helyzetben a párt vezetői kénytelenek voltak tárgyalni a kormánnyal, még ha csupán azért is, hogy "szabadulást hozzanak a börtönökben és internálótáborokban szenvedő ezrek számára". Farkas elmondása szerint a tárgyalások során komoly küzdelem zajlott, "minden egyes előnyért szinte vért kellett ontani". Ugyanakkor a párt nem tartotta be a jegyzőkönyv olyan pontjait, "amelyek ellentmondtak a szocialista etikának és a politikai célszerűségnek". A titkár hangsúlyozza, hogy a szociáldemokraták nem szakították meg a kapcsolatot az emigrációban élő elvtársakkal, támogatták a földmunkások és a vasutasok mozgalmát, és a Népszava soha nem közölt olyan cikket, amelyet a miniszterelnök kért tőlük. A szociáldemokraták folytatták harcukat a rendszer kritikájával szemben, míg a kormány sem tartotta be a megállapodást. "A gyülekezési jogot és az egyesülési jogot alig kezeli enyhébben a kormány, mint az ellenforradalom legvadabb időszakaiban" – tette hozzá. Farkas István végül határozottan visszautasítja, hogy a szociáldemokraták feladták volna alapvető elveiket. Előterjesztése nyomán a választmány egyhangúlag döntött arról, hogy a "paktum" szövegét nyilvánosságra hozzák.

Ma már a megállapodás tananyaggá nőtte ki magát, és nagy vonalakban világos, milyen előnyöket biztosított a résztvevő felek számára. Segítette a Bethlen-kormány konszolidációs erőfeszítéseit, hozzájárult az új hatalmi struktúrák megszilárdulásához, valamint a társadalmi és nemzetközi elfogadásukhoz. A szociáldemokrata párt számára pedig legális politikai mozgásteret teremtett, amely, bár korlátozott volt, elegendőnek bizonyult a munkavállalók alapvető érdekeinek képviseletéhez és a szakszervezeti mozgalom fennmaradásához. Érdemes azonban alaposabban megvizsgálni a nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv szövegét, hiszen így egy fontos politikai kompromisszum mögött rejlő tanulságokat ismerhetjük meg.

Az egyesülési és gyülekezési jogokkal kapcsolatosan egy megállapodás jött létre, amelynek értelmében a belügyminiszter előterjesztést készít a minisztertanács számára. Ebben a dokumentumban...

"A kormány visszaállítja a politikai gyülekezési jogot, biztosítva, hogy minden párt számára egyenlő bánásmódban részesüljenek."

A pártrendezvények és pártnapok lebonyolítása kötelezően bejelentést igényel, és a rendőrség jogosult kiküldeni az események ellenőrzésére hivatott képviselőit. Ezen kívül a szakszervezetek működéséről is konszenzusra jutnak: bár egyesületeknek minősülnek, politikai aktivitásuk korlátozott, és az állami felügyelet valamint ellenőrzés továbbra is érvényben marad.

A jegyzőkönyv egyik kulcsfontosságú eleme az internálásra vonatkozó szakasz. A kormány, a bolsevista fenyegetésre hivatkozva, nem kíván lemondani erről az intézkedésről, azonban hajlandó a számukat a lehető legkisebbre csökkenteni, és kizárólag terroristák és kommunista agitátorok ellen irányuló fellépésre korlátozni. Továbbá, egy benyújtott névjegyzék alapján kész engedélyezni "mindazon internáltak szabadon bocsátását, akikért a szociáldemokrata munkásság (szakszervezetek) erkölcsi felelősséget vállal". Hasonló elvek érvényesülnek az amnesztiára vonatkozóan is. Így nem meglepő a vád, hogy a szociáldemokraták a konszolidáció érdekében feláldozták a kommunistákat.

A szociális problémákra vonatkozó megállapodások közül kiemelkedő a bányamunkások helyzetét érintő rendelkezés. A kormány elkötelezi magát amellett, hogy megszünteti a bányamunkások szabad mozgását korlátozó szabályozásokat. Ugyanakkor elvárja, hogy a szociáldemokrata párt ne folytasson olyan kampányt a bányák környékén, amely veszélyeztetheti a termelés folyamatosságát és hatékonyságát. Ezen kívül ígéretet tesz arra, hogy igyekszik valamilyen módon rendezni a munkabéreket, és felszabadítja a szakszervezetek zárolt pénzeszközeit. Ami a szakszervezetekhez kapcsolódó sajtóorgánumok terjesztési problémáit illeti, a kormány konkrét panaszok benyújtását várja, amelyeket minden esetben alaposan megvizsgál.

A paktum végső szakaszában kerülnek kifejezésre a kormány által támasztott követelmények. A Bethlen család elvárja, hogy a szociáldemokrata párt a nemzet és az ország széleskörű érdekeit a munkavállalók érdekeivel összhangban kezelje.

A párt külpolitikáját illetően elkötelezi magát, hogy a nemzet egészét érintő ügyekben a magyar álláspontot képviseli. Célja, hogy valós és hiteles képet nyújtson Magyarországról, miközben erősíti a polgári társadalommal való együttműködést, ezt pedig a Népszava hasábjain lojálisan megjeleníti. Emellett, a külföldi sajtóban megjelent hamis és rosszindulatú hírek ellen is fellép: a Népszava vállalja, hogy amennyiben megbízható bizonyítékokat szerez arról, hogy ezek az állítások valótlanok, a külügyminisztérium sajtóosztályának kérésére cáfoló közleményt bocsát ki.

Belpolitikai téren a kormány elvárja, hogy a szociáldemokraták az ország újjáépítése során, ami a munkásság érdeke is, működjenek együtt a polgári osztályokkal gazdasági kérdéseket illetően, és feltétlenül tartózkodjanak politikai sztrájkoktól. Az MSZDP "szakít a liberális blokkal: a polgári demagógia és az oktobrista elemek támogatásától tartózkodik". Tudomásul veszi továbbá, hogy "nem fogja agitációját a mezőgazdasági munkásrétegekre kiterjeszteni, úgy, mint 1918 őszén a vidéken tette".

Nehéz megítélni egy ilyen egyezséget. Főleg erkölcsileg. Mint ahogy minden politikai kompromisszumot, legyen szó a kiegyezésről, az 1956 utáni konszolidációról, vagy éppen a rendszerváltás alkuiról. Az első világháborút követő forradalmak bukása, majd a trianoni béke után nehéz más alternatívát felvázolni Magyarország számára, mint a bethleni konszolidáció, a hozzá való csatlakozás. A probléma aligha az 1921-es paktummal van. Sokkal inkább azzal, mennyire volt képes a magyar szociáldemokrácia a későbbiekben tágítani ezeken a kereteken, mennyire ragaszkodott a biztonságához azokban az időkben, amikor újabb válaszutakhoz érkezett a történelem. A hazai szociáldemokráciának (is) örök problémája, hogy előnyben részesíti a kompromisszumokra épülő politikai küzdelmet, ami hol nagyszerű eredményeket hoz, hol elkényelmesít, tehetetlenséget szül. Ma éppen az utóbbi állapotot tapasztalhatjuk. Nem sikerült felismerni, meddig érdemes beépülni a jelenlegi kormány autokratikus rendszerébe. Az irányzat egyelőre elvesztette politikai kezdeményezőképességét és táborának nagy részét. Egyedül arról dönthet, kit támogat a jobboldalon - akár egy paktum útján. Ha még érdeke valakiknek, hogy megkössék vele.