Európában megtörtént a sorsolás: a csapatok már tudják, kivel mérhetik össze tudásukat a főtáblán!


Kihirdették az európai labdarúgó tornák főtáblás mérkőzéseit.

A Bajnokok Ligájában nem lesz idén sem romániai, sem magyarországi futballcsapat, az Európa Ligában viszont mindkét ország képviselteti magát. A román bajnok FCSB a Feyenoorddal (hazai pályán), a Dinamo Zágrábbal (idegenben), a Fenerbahcéval (otthon), a Crvena zvezdával (idegenben), a Young Boysszal (otthon), a Basellal (idegenben), a Bolognával (otthon) és a holland Go Ahead Eagles alakulatával (idegenben) találkozik majd - derült ki a péntek délután tartott sorsoláskor.

Eközben a magyar bajnok Ferencváros a Rangers, a Viktoria Plzen, a Ludogorec és a Panathinaikosz csapatait fogadja hazai környezetben, míg a Red Bull Salzburg, a Fenerbahce, a Nothingham Forest és Genk együtteseivel idegenben mérkőzik meg.

A csoportkör szeptember 24-én veszi kezdetét, ezt követően októberben két forduló zajlik majd (2-án és 23-án), novemberben pedig szintén két alkalommal (6-án és 27-én) mérkőznek meg a csapatok. December 11-én egy utolsó fordulóra kerül sor, ezt követően pedig január 22-én és 29-én dől el a végső sorrend. A kieséses szakasz februárban kezdődik, itt kerül sor a rájátszásra, a nyolcaddöntők márciusban zajlanak, míg a negyeddöntők áprilisban fognak megtörténni. Az elődöntőket április 30-án és május 7-én tartják, míg a döntőre Isztambulban május 20-án kerül sor.

A Konferencia Ligában részt vevő Craiovai Universitatea izgalmas külföldi mérkőzésekre készül, hiszen idegenbeli összecsapásokat vív a Rapid Bécs, az AEK Athén és a lengyel Rakow csapataival. Hazai pályán pedig a Sparta Prágát, a Mainzet és az örmény Noah csapatát fogadják. A főtáblás küzdelmek október 2-án kezdődnek, és a csapatok október 23-án, november 6-án, november 27-én, valamint december 11-én és 18-án is pályára lépnek. A kieséses szakasz playoff-fázisa februárban kerül megrendezésre, míg a végső döntőt Lipcsében, május 27-én tartják.

Related posts