Elképzelhető, hogy távozik a TV2 Csoport vezérigazgatója.


Néhány órával korábban az az információ kezdett terjedni, hogy a TV2 Csoport vezérigazgatója, Pavel Stanchev távozhat pozíciójából. A hírt több egymástól független forrás is megerősítette, ráadásul az is kiderült, hogy a hat éve regnáló igazgatónak már az utódlásáról is dönthettek.

Elsőként a SorozatWiki, később pedig a Media 1 számolt be arról, hogy Pavel Stanchev elhagyja a TV2 Csoport vezetését. Mindkét hírportál több, egymástól független forrásra hivatkozik, amelyeket nem neveztek meg.

A SorozatWiki megkereste a csatornát, ám választ nem kaptak: a hírek megerősítésétől elzárkóztak, de cáfolni sem kívánták azokat.

Iparági pletykákat nem kommentálunk.

Ennek ellenére a Media 1 is közzétette az értesüléseket egy saját forrásra hivatkozva. Ráadásul arról is beszámoltak, hogy a vezérigazgató utódjának kérdése már döntés alá került, legalábbis ideiglenes megoldás születhetett, és a váltásra hamarosan, akár napokon belül sor kerülhet.

Pavel Stanchev, bulgáriai szakember 2019-ben foglalta el a pozíciót, majd 2020-tól, amikor a TV2 Csoport felvásárolta a szlovén Planet TV-t, a helyi tévétársaságot is ő igazgatta. Egymástól független források szerint távozásáról a csatorna tulajdonosai döntöttek, mivel a kapcsolat köztük és Stanchev között megromlott, továbbá az igazgató döntéseit is több szakmai kritika érte.

A Media 1 információi szerint néhány napon belül hivatalosan is bejelentik a távozást, illetve azt is, hogy a pozíciót a friss információk szerint Vaszily Miklós, a TV2 Csoport igazgatósági elnöke veheti át, legalábbis átmenetileg.

Related posts