Verstappen bejelentette, hogy 2026-ig a Red Bull csapatánál folytatja pályafutását - F1VILÁG.HU.

Az elmúlt egy év során folyamatosan felmerült a lehetőség, hogy Verstappen a csapatnál uralkodó belső feszültségek és a visszaeső teljesítmény miatt elhagyhatja a Milton Keynes-i istállót. A pletykák különösen azután kaptak szárnyra, hogy nyilvánosságra került: Verstappen szerződésében egy teljesítményalapú záradék szerepel, ami adott feltételek mellett lehetővé tenné számára a távozást.
A Mercedes továbbra sem jelentette be hivatalosan, hogy kiket ültet autóba 2026-ban, Toto Wolff pedig többször is elismerte, hogy szívesen látná Verstappent a csapatánál. Így a brackley-i istálló sokáig komoly opcióként merült fel a holland sztár számára.
Verstappen eddig mindig elkerülte, hogy konkrétan beszéljen a jövőjéről, gyakran került a határozott válaszok elől. Azonban a Magyar Nagydíj előtt végre világosan fogalmazott, amikor az újságírók kérdéseire reagálva határozottan kijelentette, hogy 2026-ban is a Red Bull színeiben fog versenyezni.
„Nagyon izgalmas volt figyelemmel kísérni az egész eseménysorozatot és a kis történeteket, amelyek napvilágot láttak” - osztotta meg Verstappen. „Soha nem beszéltem erről, mert minden figyelmemet a csapat munkájára összpontosítottam: arra, hogyan tudunk fejlődni, és milyen terveink vannak a jövőre. Ezért nem is volt mit hozzátennem.”
"Úgy érzem, elérkezett az idő, hogy végleg eltegyük ezeket a pletykákat. Számomra mindig is egyértelmű volt, hogy itt maradok. Ez a csapaton belül is egy általános érzés volt. Folyamatosan egyeztettünk arról, hogyan tovább az autóval, és merre tartunk."
"Ha valakit már nem foglalkoztat a maradás lehetősége, akkor valószínűleg nem is beszélget ilyen kérdésekről. Én azonban sosem szüntettem be az egyeztetéseket."
Helmut Marko tanácsadó a héten megerősítette, hogy a szerződésben található teljesítményzáradékok már nem lépnek életbe, így Verstappen bejelentése inkább csak egy formalitásnak tűnik. Ugyanakkor sokan azt gondolják, hogy a négyszeres világbajnok a 2026-os új technikai szabályrendszer bevezetését követően elgondolkodik majd a mezőnybeli lehetőségeken.
Amikor megkérdezték tőle, szerinte jövőre újra felmerül-e a távozásáról szóló spekuláció, Verstappen így válaszolt: "Nem tudom - ha jövőre felteszed ezt a kérdést, akkor valószínűleg igen, újra lesznek találgatások."
"Viszont én nem szeretem ezt a témát boncolgatni, mert sokkal inkább az autó teljesítménye és a fejlődési lehetőségeink foglalkoztatnak. Ezért általában nem mélyedek el abban, hogy mi is áll pontosan a szerződésemben."