Vészjóslóan összegyúrt fánkokkal debütált a Breaking Bad kreátorának legújabb sorozata.

Az már korábban kiderült, hogy érkezik, szombat este viszont azt is elárulta az Apple TV, hogy mikor lehet majd megnézni a Breaking Bad és a Better Call Saul miatt legendássá vált Vince Gilligan új sorozatát. A Pluribus premierje november 7-én lesz majd az Apple TV+-on, és a bejelentés mellé egy jelenetet is mutattak belőle, ahol egy nő vészjósló zenére nyalogat össze egy rakás fánkot.
Az Apple TV azt is elárulta, hogy a sorozatban "a világ legnyomorultabb emberének kell majd megmentenie a világot a boldogságtól". Hogy ez mit jelent, azt ennél jobban nem fejtették ki, de az eddig elmondottak alapján a Pluribus egy nem túl elrugaszkodott sci-fi lesz, valami olyasmi, mint az X-akták - amin íróként Gilligan is dolgozott annak idején -, és az első részben valami olyasmi fog történni, ami megváltoztatja majd az egész világot.
A világ legnyomorultabb emberének megformálását a Better Call Saul című sorozatban Kim Wexlert életre keltő Rhea Seehorn vállalja magára, aki két Emmy-jelöléssel is büszkélkedhet. Mellette fontos szerepekben tűnik fel Karolina Wydra (A szélhámos) és Carlos Manuel Vesga (The Hijacking of Flight 601), valamint a sorozatban szerepet kap Miriam Shor (Amerikai irodalom) és Samba Schutte (A zászlónk halált jelent) is. Az Apple TV a sorozatból rögtön két évadot rendelt be, az első évad premierje novemberben, kétrészes formában várható, míg a szezon december 26-án zárul.