Volt egy idő, amikor a magyar autópályákon szabadon száguldozhattak az emberek, mintha a sebesség határainak nem lenne jelentősége.

Az évtizedek alatt folyamatosan átalakult, hogy mit tekintünk törvénytelen sebességnek a magyar utakon; voltak időszakok, amikor a korlátlan gyorshajtás is elfogadott volt.

Az autós közlekedés egyik legnagyobb vitája, egyfajta örökzöld téma a sebességkorlátozások kérdése. Mennyi a biztonságos? Mennyit akarnak az autósok? Mikor csökkentik, mikor növelik? A múlt értékes tanulsággal szolgál ebben a témában is.

Az Arcanum Újságok archívumának felhasználásával felfedezzük, hogyan formálódtak a 20. század során a személyautók sebességhatárai különböző úttípusok szerint. Megvizsgáljuk azokat a társadalmi, technológiai és politikai tényezőket, amelyek hozzájárultak e változásokhoz, feltárva, hogy milyen hatások befolyásolták a közlekedés fejlődését és a közlekedési szabályozásokat.

A motorizált közúti közlekedés hajnalán Magyarországon meglehetősen alacsony sebességkorlátozások és szigorú szabályok jellemezték a forgalmat. Az 1800-as évek végén rögzítették a "balra tarts, jobbról előzz" alapelvet, ami előírta, hogy az udvari, katonai, posta-, tűzoltó- és mentőjárműveknek minden más jármű köteles elsőbbséget adni.

A 20. század elején a városi élet dinamikája jelentős változásokon ment keresztül, és ennek megfelelően a közlekedési szabályok is szigorodtak. Budapest első autóközlekedési szabályrendelete 1901-ben lépett életbe, amely a város utcáin különféle sebességkorlátozásokat vezetett be. A széles, forgalom szempontjából alacsonyabb kihasználtságú utakon 15 km/órás sebességet engedélyeztek, míg a keskenyebb vagy forgalmasabb szakaszokon csupán 10 km/órás maximumot határoztak meg. A sebesség betartása azonban teljes mértékben az autósok felelősségére hárult, hiszen a korszak technikai fejlettsége miatt nem álltak rendelkezésre megfelelő mérőeszközök a sebesség ellenőrzésére.

Az 1910-ben kiadott belügyminiszteri rendelet, melyet sokan az első országos hatályú KRESZ előzményeinek tartanak, lehetővé tette, hogy a személygépkocsik lakott területen belül legfeljebb 25 km/óra sebességgel közlekedjenek.

Az 1930. január 1-jén életbe lépett első modern értelemben vett KRESZ, a 250.000/1929. BM rendelet, mérföldkőnek számít a közlekedés szabályozásában. Ez a jogszabály már 129 paragrafusban részletezte a közlekedési normákat, figyelembe véve a korabeli igényeket. Lakott területen belül a megengedett sebességet 20-40 km/órára állapította meg, a gépjárművek technikai sajátosságait figyelembe véve.

A korabeli autók egy része még tömör (nem pneumatikus) gumiabroncsokon gurult, ami rosszabb úttartást és hosszabb fékutat eredményezett; ezért az ilyen járművekre alacsonyabb (20 km/h körüli) limit vonatkozott, míg a korszerűbb, felfújható gumikerekű személyautók számára a felső határt 35-40 km/h között állapították meg.

Természetesen voltak, akik fittyet hánytak erre, és szélsebesen száguldoztak, legyen szó városi utcákról vagy országúti szakaszokról.

"A rendőrök megfigyeléseket folytatnak különböző útvonalakon annak a megállapítására, hogy egy-egy útvonalon körülbelül milyen sebesség látszik legmegfelelőbbnek. Stopperórákkal mérik le, hogy bizonyos útdarabot mennyi idő alatt tesznek meg az autók.

A megfigyelések alapján a csendőrök készítik el jelentésüket, amelyet a főkapitánysághoz terjesztenek. Az országutakon is zajlanak már sebességellenőrzések, ahol a csendőrök látják el ezt a feladatot. Az utóbbi időben, főként a kiváló minőségű utak megjelenésével, az autósok hajlamosak elérni a száz-százhúsz kilométeres, sőt még annál is nagyobb sebességeket. - Uj Nemzedék, 1931. június

A II. világháborút követően, 1950-ben jelent meg az első átfogó közlekedési szabályzat, közismertebb nevén a második KRESZ, amely a 2500/1950 (XII. 1.) BM-KPM együttes rendelet keretein belül lett bevezetve. Ez a jogszabály továbbra is 40 km/órás sebességkorlátot állapított meg a járművek számára lakott területeken, ezzel biztosítva a közlekedés biztonságát és a gyalogosok védelmét.

1962-ben a kormányzat, válaszul a motorizáció gyors ütemű növekedésére és az utak minőségének javulására, jelentős reformokat indított el. A KRESZ (2/1962. (IX. 29.) BM-KPM rendelet) már korszerű fogalmakat és jelzőrendszereket alkalmazott, és először a magyar történelemben megemelte a lakott területen érvényes sebességhatárt 60 km/órára.

Ez a lépés elismerte, hogy az 1950-es évekhez képest a '60-as évekre a személyautók műszaki színvonala (fékberendezések, futóművek) és a vezetési kultúra is sokat fejlődött, valamint egyre több volt az olyan széles, többsávos városi út, ahol a 40 km/h már indokolatlanul lassúnak tűnt.

A rendszerváltást követően Magyarország igyekezett igazodni a nemzetközi (elsősorban nyugat-európai) gyakorlathoz, ami a közlekedéspolitikában is tükröződött. 1993. március 1-jén - több évtized után először - szigorításra került sor a városi sebességhatárban: 60 km/h-ról 50 km/h-ra csökkentették a megengedett maximumot.

A csökkentés már korábban is komoly hatással volt az autósokra, ezért számos médiában foglalkoztak ezzel a kérdéssel, próbálva feltárni és elemezni az okokat. A Déli Hírlap is megosztotta véleményét a témáról:

Az Autó-motor legfrissebb jelentése szerint a csökkenés sok esetben inkább növekedést mutat, azonban ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül gyorsabban kellene haladni.

Az 1910-es belügyminiszteri rendelet nem határozott meg konkrét maximális sebességet a nyílt úton közlekedő személyautók számára. Csupán azt írta elő, hogy a járművezetőknek mindig figyelembe kell venniük a látási és útviszonyokat, amikor sebességet választanak. Ez gyakorlatilag korlátlan sebességet engedett meg a jogi keretek között, ám a valóságban az akkori autók és az utak minősége ritkán tették lehetővé, hogy a járművek a 60-80 km/órás sebességet túllépjék.

Az 1930-as években bevezetett KRESZ jelentős átalakulásokat indított el a közlekedési szemléletben, azonban a személyautókra vonatkozóan továbbra is hiányzott egy általános országúti sebességlimit.

Ugyanakkor a korabeli országutak állapota - gyakran tele kátyúkkal, keskeny és burkolatlan részekkel - alapvetően korlátozta a gyorshajtás lehetőségét.

A második világháború végével, a motorizáció terjedésével párhuzamosan egyre inkább felértékelődött az igény az országúti sebesség korlátozására. Az 1950-es és 1960-as években Magyarországon is robbanásszerűen megnövekedett a gépjárművek száma, ami együtt járt a közúti balesetek számának aggasztó emelkedésével, mind a főutakon, mind pedig a kisebb mellékutakon.

Az 1950-es és 1962-es KRESZ sem írt elő konkrét tempókorlátot a személyautók számára a lakott területen kívüli közlekedésben - így elviekben akár bármekkora sebességgel lehetett hajtani.

A korlátozás az autóbuszokra és teherautókra vonatkozott, és az 1962-es irányelvek alapján a buszok legmagasabb megengedett sebessége 80 km/óra volt.

Kezdetben a néhány kilométeres szakaszokon kiépített autópályákon nem voltak meghatározva külön sebességhatárok a személyautók számára. Mivel a lakott területen kívüli közlekedésre vonatkozó korlátozások sem léteztek, az autósok jogilag szabadon, akár maximális sebességgel is haladhattak az újonnan megépített betoncsíkokon.

1960 és 1970 között a halálos áldozatok számában csaknem 250%-os(!) növekedés történt, ami sokkolóan hatott a közlekedésbiztonság alakulásáért felelősséget érző szakemberekre. Ezt követően a fordulat a 1970-es évek közepén következett be.

1976-ban lépett életbe az első általános sebességkorlátozás lakott területen kívül. Ekkor határozták meg, hogy a személygépkocsik legnagyobb megengedett sebessége az országúton 100 km/óra, míg az újonnan kijelölt autópályákon 120 km/óra lehet.

Ekkor vált ismertté az abszolút gyorshajtás fogalma, amelyről a Nógrád Megyei Hírlapban részletesen írtak.

A 120 km/h sebességkorlátozás figyelembe vette az akkori gépjárművek teljesítményét és az autópályák tervezési sebességét. A döntéshozók arra a közös álláspontra jutottak, hogy ezen a sebességen már jelentősen csökken a reakcióidőből eredő baleseti kockázat, miközben még mindig a járművek és gumiabroncsaik teherbírásának megfelelő szinten marad.

A következő években a szabályozás finomhangolása következett. 1979-ben - részben egy újabb energiaválság, részben bizonyos autópálya-balesetek nyomán - a kormányzat átmenetileg 100 km/órára csökkentette az autópályákon megengedett sebességet, az addigi 120-ról.

A hazai és nemzetközi kutatások eredményei egyértelműen arra utalnak, hogy a járművek üzemanyag-fogyasztásának csökkentése, a műszaki állapot megóvása, a közlekedési morál javítása, valamint a levegő minőségének védelme érdekében az optimális sebesség óránként 70 és 90 kilométer között mozog.

A járművek túlnyomó része napjainkban is ebben a sebességtartományban halad hazánk közútjain. Ezért a rendelkezés a közlekedési viszonyokat hűen tükröző jelenlegi állapotot rögzíti.

Egyben azt is figyelembe vette, hogy hazánk gépkocsiállományának összetétele sem indokolja a magasabb sebességi határokat. Az 1500 köbcentiméter motortérfogat alatti gépkocsik ugyanis - és gépjárműveink zöme ilyen - csak a fogyasztás több mint 25 százalékos növelésével képesek huzamosabb ideig magasabb sebességgel közlekedni. - Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1979 és 1987 között a közúti közlekedés világában szinte eltűnt a határvonal az autópályák és az egyéb országutak sebessége között: mindenhol 100 km/h volt a maximális sebességkorlátozás.

A '80-as évek végére aztán, ahogy az ország gazdasági helyzete és az autópark műszaki színvonala javult, 1988-ban visszaemelték az autópályák sebességhatárát 120 km/órára.

1993-ban jelentős változások történtek a lakott területeken kívüli közlekedésben: a személygépkocsik maximális megengedett sebessége 100 km/h-ról 80 km/h-ra csökkent. Ezen felül, ebben az évben vezették be a tompított fényszórók kötelező használatát is a gépjárművek számára a lakott területen kívüli utakon. Kezdetben csak autóutakon és főbb útvonalakon volt kötelező, de egy év elteltével már minden lakott területen kívüli úton alkalmazni kellett ezt a szabályt.

Az ezredfordulót követően 2001. május 1-én teljessé váltak a főbb járműkategóriákra vonatkozó, ma is érvényes sebességhatárok (azóta lehet személygépkocsival, motorkerékpárral és 2500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival lakott területen kívüli főútvonalon 90 km/h-val, autóúton 110 km/h-val, autópályán pedig 130 km/h-val haladni), és ettől az időponttól a biztonsági övet a személygépkocsi hátsó ülésein ülő személyeknek lakott területen belül is használni kell.

A jól megszokott sebességhatárok pedig nemsokára változhatnak, mivel a szakemberek, döntéshozók leporolják, felfrissítik a KRESZ rendelkezéseit. - A Vezess.hu szerkesztőségéhez eljutott elképzelések szerint a KRESZ átírói meghagynánk a 130 km/órás sebességhatárt az autópályákon, azonban ezzel párhuzamosan megadnák a lehetőségét az útkezelőknek arra, hogy bizonyos sztrádaszakaszokon 140 km/órás tempót engedjenek.

Információink alapján a minisztérium vezetése azon dolgozott, hogy bevezesse a 150 km/órás maximális sebességhatárt az autópályákon. Azonban 2023 végén, amikor a tárca szakmai szervezetektől kért támogatást e javaslat megvalósításához, a válasz nem volt kedvező, így a tervezett intézkedés nem nyert támogatást.

A végső választ majd az új KRESZ pontos szövege adja meg, ami még mindig képlékeny: május elején az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) arról adott hírt, hogy hamarosan nyilvánosságra hozza az új KRESZ szabályozási koncepcióját, és mindenki számára lehetőséget biztosít majd, hogy megismerje, véleményezze és javaslatokat tegyen a közúti közlekedési szabályok véglegesítéséhez.