Az árulók mentegetőzése: A kommunisták hazugságai november 4-éről November 4-e egy olyan dátum, amely nem csupán a történelem lapjain, hanem a közvélemény tudatában is mély nyomot hagyott. Az események, amelyek ezen a napon zajlottak, számos kérdést vete

November 4-e számunkra a nemzeti gyász napja, míg a kommunisták számára éppen ellentétes jelentőséggel bír...

Az 1956. november 4-én megkezdődött kommunista restauráció erkölcsi és politikai fundamentuma az volt, hogy az '56-os forradalom valójában csupán bűnözői csoportok és fasiszták összeesküvése volt. A kommunista vezetők úgy vélték, hogy a szovjet hadsereg vasmarkának csapása segített a tévútra tévedt magyar állampolgárok helyes útra terelésében. Ezen a napon egy politikai értelemben vett visszaállítás indult el, hiszen ugyanaz a kommunista rezsim állt helyre, amely korábban is uralkodott. Kádár és csapata azonban gyorsan modernizálta a diktatúra működését, és néhány külsődleges változtatást is eszközölt, de a lényeg nem változott, részben a színfalak mögött dolgozó apparátus folytonosságának köszönhetően. Bár 1962-ben néhány személyt eltávolítottak a hatalomból, ez nem befolyásolta a rendszer alapjait.

Mi volt tehát ennek a lényeg? Kádár János, akármennyire is népszerű volt a közvélemény szemében, valójában a nép akarata ellenére jutott hatalomra, hiszen a szovjet tankok biztosították számára az utat. Olyan erőszakkal próbálta rákényszeríteni magát a magyar nemzetre, amely az idegen megszálló hatalom érdekeit szolgálta. Aztán 1989-ben, amikor ez a nagyhatalom már nem tudta, sőt nem is akarta fenntartani a korábbi módon a magyarországi bábjaik uralmát, a kommunisták azonnal elveszítették a hatalmat.

Mindenesetre, a következő három évtized során mindent elkövettek, hogy nemzeti bűntudatot ébresszenek, és hogy 1956 emlékét eltorzítsák vagy elfojtsák. Propagandakiadványaik és hamis történészi munkáik között néha mégis felfedezhető volt a valóság, és a történelemhamisítás ellenére időnként napvilágra került az igazság.

A szovjet erők a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívására 1956. november 4-én, hajnal 4 órakor megkezdték a széleskörű offenzívát az ellenforradalom megfékezésére. A hadművelet precíz, határozott és rendkívül gyors volt. Az ellenforradalmárok, akik a győzelem reményében bíztak, azonban nem adták fel könnyen, és több ponton is ellenálltak, aminek következtében a harcok súlyos véráldozatokat és jelentős anyagi károkat okoztak. "Az ellenforradalom makacs utóvédharcokat vívott" - állapította meg a párt VII. kongresszusának határozata. (Szabó Árpád)

A kommunista karhatalom tagjai kezdetben Bocskai-sapkát hordtak, hogy megtévesszék a lakosságot. Ezen kívül jól megfigyelhető volt rajtuk az orosz steppelt vattakabát, amelyet a nép találóan csak pufajkának nevezett el, így ők maguk is a „pufajkások” néven váltak ismertté.

A szocialista világrendszer megerősödése korunk kulcsfontosságú tényezőjévé vált. Volt hová fordulnunk, amikor segítségre volt szükségünk a belső és külső ellenforradalmi erők elleni küzdelemben. Valóban nagy szükségünk volt erre a támogatásra, mivel a hazánkban zajló harc nem csupán helyi jelenség volt, hanem nemzetközi dimenziókat öltött, a kapitalizmus és a szocializmus közötti heves osztályharc részeként. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kérésére a Szovjetunió önzetlenül nyújtott segítséget az ellenforradalmi erők legyőzésére.

Jellemző képek az '56-os forradalom leverésének időszakából: a kommunista karhatalom zaklatja az embereket

A Szokolovszkij marsall által szerkesztett "Hadászat" című műben a szocialista hadseregek küldetését így fogalmazza meg: "A szocialista államok fegyveres erői a népek barátságának és testvériségének hadereje; mindig készen állnak arra, hogy egymás segítségére sietve lépjenek fel… A szocialista nemzetköziség eszméje hatja át őket, és olyan szellemben nevelkednek, amelyben a más országok népeinek tisztelete és a testvéri támogatás nyújtása a cél, különösen azok számára, akik az osztály- és nemzeti elnyomás alól való felszabadulásért harcolnak." (idézi: Szabó Árpád)

Két pufajkás, a kommunista hatalom restaurálásának hűséges képviselői, éppen a Tiszti Nyilatkozatot írják alá egy honvédtiszttel. Ez a dokumentum nem csupán egy aláírás, hanem a régi rend iránti elköteleződést és a hatalom melletti lojalitást is szimbolizálja. Az esemény súlya nem csupán a szavakban rejlik, hanem abban a történelmi kontextusban is, amelyben zajlik.

"Amikor a kormány megalakításán kezdtünk el töprengeni, sokan azt feltételezték, hogy naiv voltam, és nem sejtettem, hogy nem éppen rózsaszínű fogadtatásra számíthatunk. De jól tudtam, mi vár ránk; mégis, meg voltam győződve arról, hogy az igazság végül elnyeri méltó helyét, és a nép meg fogja érteni a döntéseink mögött rejlő szándékokat. Hittem abban, hogy az emberek értékelni fogják, hogy bátran szembeszálltunk az ellenforradalmi hullámmal, és ezzel megvédtük a magyar proletárdiktatúrát."

Hogy a fentieknek van-e még ma is érvényessége? Talán nem is annyira meglepő, ha a mostani Unió egyes politikusainak viselkedése és hazai híveik "teljesítménye" láttán ilyesmin gondolkozik az ember...

(Az idézetek és a képek forrása: Szabó Árpád: A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1977)